Luxus-gate: Egy szintre került Orbán a Gyurcsány-kormánnyal

Ugytudjuk.hu

2018-09-27 16:36:00
Mindkét politikai oldalon szeretnek vállalkozókkal együtt utazgatni vagy luxusutakra járni olyan pénzből, ami elvileg nem állna rendelkezésükre.

Akik egy kicsit is képesek az összetettebb gondolkodásra, azoknak feltűnhetett, hogy az erősen kormánypártinak nevezhető Ripost a héten bár látszatra védelmébe vette, mégis akaratlanul is komoly kritikát fogalmazott meg Orbán Viktorral szemben, mert a miniszterelnök magánrepülőn utazgatott Európában. Az utakat ajándékként fogadta el a hozzá közelálló, hatalmas állami megrendeléseket elnyerő Garancsi István vállalkozótól.

Bár a kormánypárti média a nagyobb botrányok kiváltására alkalmas hírekre óvatosan szokott reagálni (hogy ne erősítsék a vihart), az Átlátszó tényfeltáró cikkére reagálva mégis azonnal előhúzták az aduászt: Gyurcsány is magángéppel utazott miniszterelnökként. Ha lehántjuk a politikailag motivált cikk mázát, lényegében az derül ki, hogy Orbán Viktor ugyanazt csinálja, amit (fideszes körökben sátáni, mások számára bukott) Gyurcsány Ferenc és kormánya tett. Hogy ettől miért oké szemet hunyni az ajándék repülőút felett, az érdekes kérdés.

De kicsit járjuk körül a témát, mert egyéb részletek is jó alapot adnak az összehasonlításra. A kormánypárti Ripost külön hangsúlyozta azt is, hogy Gyurcsány a mumusnak számító Európai Bizottság jelenlegi vezetőjéhez, Jean-Claude Junckerhez. is magángépen utazott. Csak emlékeztetőül: az Európai Néppárt támogatta Junckert, ahova a Fidesz is tartozik, sőt, kampányeseményen az ő támogatására biztatták a fideszes szavazótábort is a legutóbbi EP- választásokon. Az alábbi szocialista-szabaddemokrata politikusokhoz kötődő – valóban botrányos – tételeket is feleleveníthetők:

  • Hunvald György fővárosi kerületi polgármester érdekeltségébe tartozó magángépen utazott Moszkvába Veres János pénzügyminiszter, Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank akkori vezérigazgatója és Székely Árpád nagykövet (vállalkozók nem utaztak velük)
  • Gyurcsány összesen 17 alkalommal utazott külföldre magángéppel.
  • Kóka János miniszter magánhelikopterével utazgatott.
  • 2003-ban a Medgyessy-kormányból Sári Lajos nevű SZDSZ-es helyettes államtitkár a manchesteri Bajnokok Ligája-döntőre egy Németh János nevű üzletemberrel utazott ki – emlékezett erre Szily László a 444-en.

A legutolsó pont érdekessége, hogy Sári bár nem követett el bűncselekményt, de mégis azonnal lemondott a posztjáról. Magyar Bálint oktatási miniszter, az államtitkár felettese Sári távozásának indoklásában kiemelte, hogy az államtitkár

„nem felelt meg egy magasabb erkölcsi normának."

Utolsó körben még nézzük az elmúlt nyolc év fideszes kormányzásának komolyabb "luxusutazásait"

  • Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter több alkalommal luxusszállodákban szállt meg közpénzen, az utazás célját és a találkozók résztvevőit eltitkolta. Az ügyet feltáró Origó szerkesztőségét rövid időn belül elfoglalta a fideszes érdekkör, Matolcsy György fia vette meg a kiadót. Lázár János zsebből inkább utólag kifizette az utazás költségét.
  • Rogán Antal miniszter egy ismerős vállalkozója helikopterével utazott egy esküvőre. Rogán letagadta az utat, később kénytelen volt elismerni. Az ügyet feltáró Népszabadságot beszántotta a tulajdonos, a médiavállalkozást Mészáros Lőrinc, a miniszterelnök barátja szerezte meg.
  • Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes svédországi szarvasvadászatokra utazott, amit ajándékként kapott állami megrendeléseket szerző barátjától. Az ügyet feltáró Magyar Nemzet megszűnt, jelenleg a fideszközeli Nyerges Zsolt vállalkozó tulajdona.

Összegzésként csak annyi, hogy

erősen gyökérség azzal igazolni egy botrányos helyzetet, hogy "a másik oldal is ugyanezt csinálta".

Szólj hozzá!

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.