Hagyományos kínai orvoslást alkalmazó központ és apartman park alapkövét rakták le Celldömölkön

Farkas Bazsi 2018-10-02 07:11:00
Jövő év végére készül el.

A 600 millió forintos beruházás kínai magántőkéből valósul meg. A kivitelezés ősszel kezdődik és 2019 év végéig készül el - mondta az ünnepség után az MTI-nek Heinrich Máté, a fejlesztést magyar részről koordináló Nyugat-Magyarországi Innovációs Centrum igazgatója.


A kínai befektetők azt várják, hogy évente tízezer pácienst is kezelhetnek majd a központban, a gyógyturizmus növekedése pedig a szálláshelyek további bővítését teszi majd szükségessé - tette hozzá.


Ágh Péter (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője az ünnepségen hangsúlyozta: Vas megye északi részén az elmúlt években 10 milliárd forintot meghaladó turisztikai fejlesztés történt, ehhez illeszkedhet az új beruházás.

Fehér László (CSÖCE), Celldömölk polgármestere emlékeztetett: 2005-ben nyitották meg a Vulkán Gyógy- és Élményfürdőt, majd 2012-ben a JUFA osztrák szállodalánc építtette négycsillagos szállodakomplexumot, egyben korszerűsítették a fürdőt is.


Csou Hszin-csan, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa elmondta: a kínai turisták érdeklődése nő Magyarország iránt, 2016-ban 160 ezer, 2017-ben már 230 ezer kínai turista érkezett ide, az idén várhatóan 300 ezren érkeznek. 

Ezt és a gazdasági kapcsolatokat is ösztönzi szerinte, hogy Budapest és Peking között közvetlen repülőgép járat van, és további fejlődést hoz, hogy közvetlen járat indítását tervezik az idén Sanghai és Budapest között.


Jü Fu-csienYu Fujian, a Hagyományos Kínai Orvosi Szervezetek Közép és Kelet-Európai Szövetségének elnöke kiemelte: a beruházáshoz hozzájárult, hogy az Európai Unió országai közül Magyarországon ismerték el törvénybe foglalva a hagyományos kínai orvoslást.


A projektismertetőben elhangzott: a közeli Ság hegy vulkáni eredetű bazalthegy, magnetikus gyógyhely, amely csakúgy, mint a Vulkánfürdő gyógyvize, a kínai gyógyászatban is fontos eszköz lehet.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.