Hetek óta nem látták vezeteni Halmosit

Farkas Bazsi 2018-09-18 11:58:00
A luxusautóját egy barátja vezeti. A rendőrök többször meg is állítják.

Tegnap írtunk róla, hogy valószínű egy Haladás focistát kaptak ittas vezetésen a szombathelyi rendőrök. Az eset még szeptember másodikán történt, hajnalban. Akkor az NB1-es szombathelyi focicsapat Debrecenben volt, 1-1-et játszott a Lokival. 


A buszon nem ihatnak a focisták


Olyan információ is napvilágot látott, hogy a csapat, Halmosi Péterrel együtt már hazafelé a buszon alkoholt fogyasztott. Úgy tudjuk azonban, hogy a klub szabályzata szigorúan tiltja, hogy a sportolók alkoholt vigyenek fel a buszra. Így valószínű az már csak a városi pletyka része, hogy a labdarúgók a buszon hazafelé rúgtak be és a végül ittas vezetésen ért focista itt vette fel a kocsiját, a rendőrök pedig hazafelé állították meg. 

Kilátogattunk ma a Szombathelyi Haladás edzésére. A csapat sajtósától úgy értesültünk, hogy 10 órakor kezdődik a tréning, háromnegyed tíztől vártuk a sportolókat a játékos parkolónál. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az ittas vezetéssel hírbe hozott Halmosi Péter kocsival érkezik e az edzésre. 

Közel egy órás várakozás után derült ki, hogy hiába várunk, állítólag Hipp edző korábbra rendelte be a csapatot, így az érkezésekről lemaradtunk.


Hetek óta nem látták Halmosit luxusautójával

Szeptember 2-án hajnalban, az ittas vezetésen ért 39 éves férfi vezetői engedélyét a helyszínen elvették. 

Több informátorunk is úgy értesítette az Ugytudjuk.hu-t, hogy Halmosi Pétert hetek óta nem látták vezetni. Sőt, luxusautójával ez idő óta egyik barátja jár. Úgy tudjuk, hogy mivel a játékos autója meglehetősen különleges darab, a rendőrök rendre megállítják. A volán mögött azonban nem a Haladás játékosa, hanem annak ismerőse ül. 

Halmosi tagadja, hogy ittas vezetésen érték volna. A rendőrség az esettel kapcsolatban nem ad bővebb felvilágosítást. Jelenleg büntető eljárás folyik. 
 

Szólj hozzá!

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.

Jelentős változások jönnek Győr vasúti közlekedésében: több vonat helyett pótlóbusz közlekedik hamarosan

Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.

Győriek figyelem: szombaton ismét a Tarcsay utcába költözik a Dunakapu téri piac

A Győri Bornapok miatt egy napra visszatér korábbi helyére a sokadalom, a Tarcsay parkolóban pedig már péntek estétől változik a forgalmi rend.

Borítékolható einstand: állami kézbe kerül az MCC, a Batthyány Lajos Alapítvány és Áder János Kék Bolygója

Augusztus 31-től megszűnik a három szervezet különleges vagyonkezelői státusza, feladataikat és vagyonukat az állam veszi át – jelentette be Magyar Péter.

Jelentett a KSH: 754 700 forint volt a bruttó átlagkereset júniusban

A nettó átlagkereset 529 700 forintot tett ki, a medián ugyanakkor ennél jóval alacsonyabb, nettó 438 ezer forint volt.

Iskolafelújítások Győrben: idén 19 intézményben végeznek munkákat önkormányzati forrásból

Az állami fenntartású iskolák karbantartására 39 pályázat érkezett közel 123 millió forint értékben, ezek közül 19-et tudott támogatni a város.

Mi is az a központi hővisszanyerős szellőztetés?

A modern technológia már az otthonok légcseréjében is kulcsszerepet játszik.