Több tízezer ember vonult a prágai pride-on

Fehér Buda 2018-08-11 19:27:00
Külföldről is rengetegen érkeztek Csehországba.

Tízezrek vettek részt szombaton délután Prágában a melegek felvonulásán, amely a cseh fővárosban most záruló szexuális kisebbségek hete, a Prague Pride 2018 csúcspontja, írja az MTI.

 Bohdana Rambousková, a rendezvény szóvivője szerint a fesztivál programjaira a hét folyamán több mint százezren látogattak el. A leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzszexuálisok (LGBT) menetébe mintegy 40 ezren kapcsolódtak be, ötezerrel többen, mint tavaly. A rendőrség nem közölt becslést a résztvevők számáról. Jan Danko, szóvivő újságíróknak azt mondta, hogy a felvonulás problémák nélkül zajlott le.

 
 A szervezők közölték, hogy a résztvevők mintegy 30-40 százaléka külföldről érkezett a cseh fővárosba. A menetben magyar csoportokat is látni lehetett.  A színes menetben szolidaritása jeléül több cseh politikus - elsősorban a Cseh Kalózpért, a Zöldek Pártja és a kormánykoalíciós Cseh Szociáldemokrata Párt képviselői - is megjelent.
   

A leszbikus, meleg, biszexuális és transzszexuális közösség tagjai és a melegek jogait támogatók délben a cseh főváros központjában, a Vencel téren gyűltek össze, majd színes menetben kéttucatnyi allegóriás kocsival a Letná parkba vonultak, ahol éjjelig tartó koncertek lesznek. A néhány órás menetet karneváli hangulat, színes, kosztümös öltözetek, sok zene, tánc, több tucatnyi szivárványos, illetve nemzeti zászló jellemezte.

Szólj hozzá!

Lecserélte V.Németh Zsoltot Körmend fideszes polgármestere

Már a tiszás Horváth Nándor Zsolttal egyeztetett a város további fejlődéséről.

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.