16 új csuklós busz érkezett Győrbe

Papp László Tamás 2020-09-07 17:34:00
Mercedes-Conecto G típusú autóbuszokat adott át a Volánbusz Zrt. az önkormányzatnak, és hamarosan még 6 érkezik belőlük.

Az átadásra az Audi Aréna parkolójában került sor, ahol Dézsi Csaba András fideszes győri polgármester, Kara Ákos és Simon Róbert Balázs helyi kormánypárti országgyűlési képviselőkkel, valamint Ungvári Csabával, a Volánbusz Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettesével közösen tartott sajtótájákoztatót.

Itt elhangzott, hogy a most érkezett 16 járművet még további 6 követi, így az év elején érkezett 17 busszal együtt összesen 39 ilyen autóbusz fog közlekedni Győrben. Azt is elmondták: a járműpark cseréjén kívül is szeretnék a helyi közösségi közlekedést megújítani, ezért október végéig a busz@gyor-ph.hu e-mail címre várják a győriek észrevételeit, javaslatait, hogy azokat a lehetőségekhez mérten beépíthessék az új menetrendbe, amely a tervek szerint jövő januárban lépne életbe.

A Volánbusz vezérigazgató-helyettese elmondta: cégük országosan 70 településen lát el közlekedési közszolgáltatást, Győrben pedig éves szinten több mint 30 millió, napi átlagban 80 ezer utast szállítanak.

A 101 járműből álló győri buszpark 40 százaléka cserelődik így le, a járművek átlagéletkora pedig a korábbi 17,74 évről 10,92 évre csökken. A négyajtós, háromtengelyes, alacsonypadlós buszok akadálymentesek, így babakocsival és kerekesszékkel is igénybe vehetőek. 37 ülő-, és 84 állóhely van rajtuk, fedélzeti kamerával, utastájékoztató kijelzővel, utasszámláló eszközzel, valamint klímaberendezéssel is fel vannak szerelve.

Környezetkímélő EURO 6D besorolású dízelmotor hajtja őket. Az első hét autóbusz már szeptember 7-én délután forgalomba áll. Országszerte 90 ilyen típusú jármű lesz forgalomban az év végére. Nemcsak a buszok, de a sofőrök számát is növelni akarják: folyamatosan várják az autóbuszvezetők jelentkezését. 

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.