Sorra fertőződnek meg az intenzíves orvosok a győri kórház főigazgatója szerint

Papp László Tamás 2020-09-26 21:23:34
Tamás László János hozzátette: emellett jelentősen emelni kell a koronavírusos betegek intenzív ágyainak a számát.

Az öt megye intenzív ellátását végző győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban az ellátandó feladat nagyjából a 3-4-szerese a tavaszi legrosszabb napoknak – nyilatkozta a győri HírCity-nek az intézmény főigazgató-főorvosa, aki hozzátette: miközben tavasszal harmadával, időnként 25 százalékkal volt kevesebb a fekvőbeteg-szám a kórházban és a járóbeteg-ellátás is megfelelőzött, így szabad kapacitásaik lettek, most teljes üzemben kell egy járványügyi ellátórendszert működtetni.

Tamás László János elmondta azt is, jelenleg hat intenzív ágy áll rendelkezésre koronavírusos beteg számára, de néhány napon belül harmincra kell emelni az ágyszámot. Jelenleg az intenzív ágyak csaknem tele vannak, a Covid-osztályon 60 százalékos a kihasználtság – mondta a főigazgató, aki kiemelte azt is, a koronavírusos betegek ellátása mellett naponta 150 beteg érkezik a sürgősségi osztályra, 150-180-an pedig a kórház járványügyi ambulanciájára. A főorvos szerint ez nagyon komoly erőket igényel, és valószínűnek tartja, hogy „lesz egy pillanat, amikor meg kell állnunk.” Szerinte ez a pillanat nagyon hamar elkövetkezhet: a hétvégén vagy a jövő hét elején.

COVID - Győr: kulcskérdés a szakemberek létszáma

Ennek nemcsak a növekvő betegszám az oka, hanem az is, hogy fertőzés miatt folyamatosan esnek ki az orvosok és az ápolók az ellátásból. A Youtube-ra szeptember 25-én feltöltött videóban a főigazgató azt mondta, tegnap hat orvos és legalább tíz egészségügyi szakdolgozó került karanténba vagy pozitivitás miatt kitiltásra, és egy sem az intézményben kapta el a vírust. Arra a kérdésre, hogy van-e elég orvos az intenzíves ágyak mellé, a főigazgató azt mondta, 15-17 intenzív szakorvos és 70-80 intenzív szakápolásban jártas ápoló Győrbe csoportosítására lenne szükségük, ezzel a létszámmal tudnák működtetni a 30 intenzív ágyat – olvasható a 24.hu-n.

Szólj hozzá!

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.