Megrongálta a hidat és egy autót is elnyelt a megáradt patak Nagyatád mellett

Bazsó Bálint 2020-07-27 12:03:13
A hétvégi esőzések komoly károkat okoztak Somogy megyében is.

A hétvégi esőzések komoly károkat okoztak a Dél-Dunántúlon. Zala és Somogy megyében elzárt településekről, kiöntött patakokról, víztározókról és persze óriási anyagi károkról érkeztek jelentések. Az MTI fotóján jól látszik, hogy a Somogy megyei Nagyatád mellett, a 68-as főút várost elkerülő szakaszának hídját elmosta a víz, ráadásul még egy autót is elnyelt. 

Mint ismert, a hétvégi heves esőzésekben helyenként 130-160 milliméternyi csapadék hullott le Somogy és Zala megye egyes területein. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság jelentése szerint a kegnagyobb károk leginkább Somogy megyében, Nagyatád térségében keletkeztek.

Jellemző az villámárvíz mértékére, hogy míg a patak korábbi legmagasabb vízállása 258 centiméter volt, vasárnap délelőtt már 344 centiméteren tetőzött Nagyatádnál a Rinya.

A vízügyi főigazgatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint a patakon az ár várhatóan hétfő délelőtt ér Babócsára és ott is megdőlhet a rekord.

Csak forralás után iható a vezetékes víz Somogy megye több településén

Csak forralás után iható a vezetékes víz Nagyatádon, Ötvöskónyiban és Lábodon. Ezeken a Somogy megyei településeken átmeneti vízhiány várható vasárnap délutántól - közölte a szolgáltató Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. a honlapján. Mint ahogy az MTI írja, a problémát a hétvégi villámárvíz okozta, amely elöntötte a nagyatádi vízművet.

Szólj hozzá!

Ágh Péter tényleg nem fogta fel, hogy a TISZA számára ő nem parlamenti képviselő

A fideszes politikus egyeztetésre hívta Strompová Viktóriát.

A nagykölkedi gumi-ügyben érintett V.Németh Zsoltot javasolja a Fidesz a parlament Élőkörnyezetért Felelős Bizottság elnökének

Furcsa lenne, ha gumihegyhez kapcsolódó korrupció ellen harcoló TISZA jóváhagyná a kinevezését.

A legdrágább döntés az, ha nem döntünk: a magára hagyott erdők ára végül tonnákban és milliókban mérhető

Egy friss kutatás szerint a tétlenség nem természetes regenerációt, hanem romló állapotot és nagyobb veszteséget okoz.

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein.