Elérte a félmilliót a koronavírus áldozatainak a száma a világban

Fehér Buda 2020-06-29 18:36:00
A fertőzöttek száma pedig túllépett a 10 millión.

501 ezer 893-an haltak meg ma reggelig a koronavírus járvány miatt a világban. A John Hopkins Egyetem adatai szerint a fertőzöttek száma mindeközben már túlszárnyalt a 10 millión is. Minden negyedik áldozat az Amerikai Egyesült Államokban élt, ahol eddig 125 ezren haltak meg a járvány miatt. Brazíliában a második legmagasabb a halálozási arány, a dél-amerikai országban 67 ezren hunytak el.

Magyarországon mindeközben mára virradóra elhunyt 4 idős, krónikus beteg, ezzel 585 főre emelkedett az elhunytak száma itthon. 

A kutatók szerint azonban nem véletle, hogy akkor érjük el ezt a lélektani határt, amikor egyre több országban állítják vissza a kijárási korlátozásokat valamilyen formában. Több amerikai államban, például Kaliforniában, Texasban, vagy Floridában már újból életbe léptettek valamilyen szigorításokat, hiszen, úgy tűnik, az államok vezetői túl optimisták voltak, és túl korán próbálták meg visszaállítani az életet a régi kerékforgásba.

Dél-Afrikában is megfigyelhető a fertőzöttek számának emelkedése, a helyi egészségügyi miniszter, Zwelini Mkhize azt mondja, a legtöbb fertőzést azokon a munkhelyeken tapasztalják, ahová a kijárási korlátozások feloldása után visszatértek az emberek. 

De nem kell ilyen messzire menni, hogy az egekbe szökkenő fertőzésszámokkal találkozzunk, az Egyesült Királyságban található Leicester városában már azt is belengedték, hogy újból a legszigorúbb kijárási korlátozásokat léptetik életbe, miután egyre többen betegedtek meg a koronavírus miatt.

Forrás: Metro

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.