A koronavírus nyomait keresik a szombathelyi szennyvízben

Székely Zoárd 2020-06-29 15:55:00
Négy hónapig fog tartani a kutatás.

Szombathely, illetve a VASIVÍZ ZRt. is részt vesz abban a kutatásban, melyet a Nemzeti Népegészségügyi Központ indított Magyarországon azzal a céllal, hogy a szennyvízben megjelenő koronavírus nyomokból előre tudjanak jelezni egy esetleges újabb járványt - szerepel a vasiviz.hu oldalán.

A vizsgálatokkal akár egy-két héttel korábban meg tudják mondani, hogy mikor várható a betegek számának emelkedése, előre tudja az egészségügyi központ jelezni a járvány második hullámát, vagy akár egy-egy térségben a betegszám várható emelkedését. Nemzetközi tapasztalatok alapján fertőzőképes koronavírus-részecskék nincsenek jelen a szennyvízben, mivel érzékenyek a külső hatásokra, a hőmérsékletre és a különböző vegyszerekre.

Ez azt is jelenti egyben, hogy a szennyvíz nem terjeszti a fertőzést.

Az örökítőanyag viszont megmarad, a tünetmentes fertőzöttek is ürítik, így kerül a szennyvízbe. A tisztított szennyvizek visszakerülhetnek a természetes vizeinkbe, tavakba, folyókba, de jelenlegi tudásunk szerint nem jelentenek veszélyt koronavírus-fertőzés szempontjából. A fővárosban és az ország több pontján, így Szombathelyen is elkezdődtek a mintavételek.

A VASIVÍZ ZRt. a Nemzeti Népegészségügyi Központtal együttműködve vesz részt a kutatásban. A szombathelyi szolgáltató cég feladata a rendszeres szennyvíz mintavételezés és a mintaátadás, valamint ennek megszervezése és lebonyolítása a Körmendi úti szennyvíztisztító telepről. Egyelőre heti mintavétellel támogatja a VASIVÍZ a kutatást. Az eredmények ismeretében döntenek a szakemberek arról, hogy szükséges-e esetlegesen a gyakoribb laborvizsgálat.

A kutatás megkezdődött és előreláthatólag négy hónapon keresztül fog folytatódni. A szolgáltatók által a kutatáshoz biztosított minták elemzéséről, az ebből nyert adatokról az ígéretek szerint a Nemzeti Népegészségügyi Központ folyamatosan beszámol majd.

 

Fotó: vasiviz.hu

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.