Leöntötte hideg vízzel, majd a fáskamrában meghúzódó nőt baltával akarta feldarabolni a férje Vas megyében

Nagy Donát 2022-08-19 08:32:00
A nő a lányánál sem talált menedéket, a férfi ugyanis utánament, a hajánál fogva a földre rántotta, és ököllel verte.

A Sárvári Járási Ügyészség zaklatás bűntette és kapcsolati erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2020 júliusától egy éven keresztül rendszeresen szidalmazta és hetente kétszer-háromszor megpofozta a feleségét.

Volt, hogy a szobában alvó sértettet leöntötte hideg vízzel, emiatt a nő megijedt és kiment a fáskamrába aludni. Másnap reggel a vádlott közölte a sértettel, hogy takarodjon a kamrából, ami ellen a sértett tiltakozott. Ekkor a vádlott a kezébe vett egy fejszét és azzal fenyegette meg a nőt, hogy feldarabolja. A sértett a fenyegetéstől megrémült, és a lányához menekült.

A vádlott a sértett után ment, ott is bántalmazta a feleségét, őt a hajánál fogva a földre rántotta, ököllel többször megütötte. A vádlott még az időközben értesített rendőrök jelenlétében is többször megfenyegette a sértetettet, hogy megöli, elvágja a torkát. A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.

Címlapkép: Pixabay

Szólj hozzá!

A Vasi turisztikában ismert Spilenberg Andrea lesz ideiglenesen a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője

Augusztus 1-tól december 15-ig szól a megbízatása. A végleges vezetőt pályázaton választják ki.

Technológiai fejlődés a raktározásban: A jövő tárolási megoldásai

Gondolt már arra, hogy milyen nagy átalakulások zajlanak manapság a raktározás terén? A technológia és a logisztika, különösen a raktározási megoldások területén lenyűgöző fejlődést mutatnak.

Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 ezer 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az ELTE szombathelyi campusán

A szombathelyi egyetem a tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.

Megkezdődtek a homlokzati munkák a Győri Nemzeti Színház épületén - az előadások zavartalanul folytatódnak

A közel ötvenéves burkolatok állapota miatt vált szükségessé a veszélyelhárítás, az új évad indulását nem érinti a felújítás.