Magyarországon is megjelent a majomhimlő!

ugytudjuk.hu 2022-05-31 17:09:00
Egy 38 éves férfinél azonosították.

Magyarországon is megjelent a majomhimlő-fertőzés, egy 38 éves férfinél diagnosztizálták a betegséget - jelentette be az országos tisztifőorvos kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Müller Cecília elmondta: azt, hogy a férfi járt-e külföldön, most vizsgálják a járványügyi szakemberek, illetve a beteggel kapcsolatos egyéb körülményeket is - írja az MTI.

A szakember ismertetése szerint a férfitől levett vizsgálati minták hétfőn érkeztek a Nemzeti Népegészségügyi Központba (NNK), kedden pedig elvégezték a mintákon a teljes vírusszekvenálást, így nyert teljes bizonyosságot, hogy majomhimlő-fertőzésről van szó.

Müller Cecília kitért arra: a majomhimlő egy emberről emberre nem túl könnyen terjedő zoonózis-fertőzés, a megbetegedéshez mindenképpen szoros kontaktus kell.

Tünetei a kezdeti szakaszban rossz közérzet, fejfájás, izomfájdalom, nyirokcsomó-duzzanat, majd megjelennek a kiütések, hólyagok, ezek jellemzően az arcon, kézfejen és tenyéren, majd az egész testen.

A vírus fertőzőképessége a kezdeti tünetektől fennáll, és egészen addig tart, amíg a hólyagok kiürülnek, és az úgynevezett pörkök leesnek a bőrről.

A szakember elmondta azt is, hogy a szoros testi kontaktuson kívül a fertőzés egyéb használati tárgyakkal, például törülközővel, ágyneművel is átadható, ritkábban köhögéssel, tüsszentéssel. A betegség 2-4 hétig tart, a fertőzöttet el kell különíteni - emelte ki.

Az Afrikából behurcolt vírusnak két fajtáját, a közép- és nyugat-afrikai különítik el, Európában az enyhébb megbetegedést okozó nyugat-afrikai vírusvariáns van jelen - mondta.

A feketehimlő elleni védőoltást csak indokolt esetben, orvosi javaslatra és kórházi körülmények között lehet alkalmazni - mondta kérdésre Müller Cecília.

A feketehimlő elleni védőoltás beadásának időtartama limitált, tehát a bizonyítottan majomhimlős beteg szoros kontaktjának csak akkor ajánlott az oltás, ha a kontaktus óta nem telt el négy nap.

Az országos tisztifőorvos elmondta azt is: általánosságban a majomhimlős beteg két héten belül, mindenfajta terápia nélkül magától felgyógyul. Ugyanakkor - tette hozzá - mindenképpen elővigyázatosnak kell lenni, figyelni kell az eseteket, és szükséges a korai diagnosztika, gyanú esetén orvoshoz kell fordulni.

Szólt arról is, hogy az egészségügyi szolgáltatók részére már kiküldték a majomhimlővel kapcsolatos tudnivalókat, eljárásrendet, járványügyi teendőket.

Azzal kapcsolatban, hogy az 1970-es évek vége előtt feketehimlő ellen beadott oltások mennyire védenek a jelenlegi majomhimlő ellen, Müller Cecília azt mondta: pontosan nem lehet meghatározni a védettség szintjét.

Vannak olyan szakmai vélemények, amelyek szerint a védelem elmúlt, és vannak olyanok is, amelyek szerint - mivel nem találkoztunk a feketehimlő-vírussal - nem tudhatjuk, hogy a "memóriasejtek" emlékeznek-e még a kórokozókra. "Nem lehet egzakt választ adni erre a kérdésre, hiszen az élet nem produkálta ezt a helyzetet" - fogalmazott a szakember.

Szólj hozzá!

Trametes versicolor: az immunrendszer titkos fegyvere

Bizonyára hallott már a különféle gyógyító gombákról, amelyek hozzájárulnak mind az emberek, mind az állatok egészségének javításához

Nem jelentek meg a fideszes képviselők a péntek esti győri közgyűlésen

Az ülést, mivel az nem volt határozatképes, a polgármester elnapolta.

Lezárták a bozsoki határátkelőt

Bucsu, és Kőszeg továbbra is nyitva.

Megjelent a Zaporozsec átalakulásáról szóló dal

Tagcserék történtek a zenekarban.

Gyerekcipő választási útmutató szülőknek

A gyermekcipők kiválasztása minden szülő számára komoly kihívást jelenthet. Ahogy csemetéink cseperednek, lábaik folyamatosan változnak, ezzel párhuzamosan pedig szükségük van arra, hogy a megfelelő lábbelit viseljék.

Február 27-én ismét Szombathelyre érkezik Magyar Péter

Azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik helyszínen várja majd az érdeklődőket.

Ha nem követed Vámos Zoltán Facebook-oldalát, akkor semmit sem fogsz tudni a hóhelyzetről

A Vas Vármegyei Kormányhivatal sem hivatalos weboldalán, sem Facebook-oldalán nem közölt eddig semmit a hóhelyzetről. A főispán privát oldalán tart one man showt.

A 7,5 tonnát meghaladó járművek 12 órától nem közlekedhetnek Vas vármegye útjain

A rendőrök pihenőhelyekre, parkolókba terelik az érintett járműveket!

Elárasztották a győri bíróságot azok a vélemények, amelyek szerint túlságosan kesztyűs kézzel bánnak a halálos gázolóval

A bíróság elnöke attól tart, hogy ezzel a közhangulat alkalmas lesz arra, hogy a bíróságba vetett közbizalmat megrendítse.

Változás a pénteki győri programban: TSZV tüntetés lesz, a közgyűlést viszont máshol lehet követni

Az időjárás átírta a terveket, de a részvétel lehetősége megmarad, több helyszínen is élő közvetítéssel.

A Jobbik megnevezte jelöltjét Győr-Moson-Sopron vármegye 2-es választókerületében

A párt önálló indulással készül a 2026-os országgyűlési választásra, a körzetben Pápai Petra lesz az egyéni jelölt.

Íme a legjobb programok erre a hétvégére Győrben

Mollywood, Rammstein Tribute, farsang, hangfürdő, és egy tüntetés.

Havazás és hófúvás várható pénteken - több vármegyére figyelmeztetést adtak ki

A Nyugat-Dunántúlon jelentős mennyiségű hó hullhat, viharos széllel és hótorlaszokkal kell számolni.

Közgyűlés helyett össz-bizottsági ülés lesz délelőtt 10 órakor a Győri Városházán

Dolgozni, vitázni tehát lehet munkaidőben, de érdemben dönteni valószínűleg csak este 6 után. 

Sárkány Péter nem mond le posztjáról, és jelen lesz a győri közgyűlésen - ha lesz közgyűlés

Az elnök-vezérigazgató újra elmondta, hogy megvan a győriek pénze, kiderült, hogy a Győr-Szol a nyár végére forrás nélkül maradhat, és, hogy feljelentette Pintér Bencét. 

Felfrissülve Karintiában: a szaunakultúra ereje

Karintia sokakat nemcsak az Alpok szépségével vonz, hanem az itt található pihenési lehetőségeivel is.