A koronavírus omikron változatának egy új alvariánsát fedezték fel az Egyesült Királyságban

Fehér Buda 2022-01-21 15:22:00
Az első vizsgálatok alapján jobban fertőz, mint az eredeti omikron, de nem okoz komolyabb megbetegedést.

A koronavírus új mutációját fedezték fel brit kutatók, írja a Metro. Az omikron variáns eddig a BA.1 néven futott hivatalosan, ennek egy alfaját, a BA.2-őt fedezték most fel az Egyesült Királyságban. A britek körében egyelőre nem túl elterjedt a BA.2, Dániában viszont már a fertőzöttek nagyjából felénél mutatták ki az új változatot.

Fotó: Getty Images

A brit Közegészségügyi Ügynökség egyelőre vizsgálja az új mutánst, de senkit sem intenek aggodalomra, hiszen a koronavírus is ugyanúgy mutálódik, mint a többi vírus. Az előzetes felmérések alapján a BA.2 valamivel könnyebben fertőzhet, mint az eredeti omikron variáns, ám nem okoz annál nagyobb megbetegedéseket. Ezt az is mutatja, hogy Dániában nem futott fel a kórházban kezeltek száma, annak ellenére, hogy mennyire elterjedt ott a mutáns.

A dán Statens Serum intézet csütörtökön már ki is adott egy közleményt a BA.2-vel kapcsolatban, ebben azt írják, hogy az eddigi vakcinák várhatóan ugyanolyan sikerrel veszik fel a harcot az új variánssal, mint az omikronnal szemben. 

A BA.2-nek egy nagy különbsége van az eredeti omikronnal szemben, az, hogy megtalálható benne az úgynevezett S-gén. Az omikron variánsból ez a gén hiányzott, így tudták a szakemberek megkülönböztetni az omikront a deltától. 

A BA.2-őt egyelőre Indiáig és a Fülöp-szigetekig tudták visszavezetni a kutatók, ahol szintén gyorsabban terjedt a BA.1-nél. Az európai országok közül eddig az Egyesült Királyságban, Németországban és Dániában mutatták ki, de valószínűleg már más országokba is begyűrűzött az újabb mutáns.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.