Szexuális zaklatási ügyében való szerepe miatt kirúgta a CNN az egyik sztárműsorvezetőjét

Székely Zoárd 2021-12-05 13:07:39
Chris Cuomo megpróbálta eltussolni a bátyja ügyét, aki korábban New York kormányzója volt.

A CNN amerikai hírtelevízió határozatlan időre felfüggesztette műsorvezetőjét, Chris Cuomót, mert újabb dokumentumok szerint a véltnél jobban belefolyt bátyja, a többszörös szexuális zaklatással vádolt Andrew Cuomo volt New York-i kormányzó ügyeibe – jelentette honlapján a CNN szerdán.

A New York állam főügyészi hivatala által hétfőn közzétett dokumentumok szerint a műsorvezető a korábban véltnél sokkal jobban kivette részét a bátyja, Andrew Cuomo védelmének megszervezéséből – mondta el a hírtelevízió egyik szóvivője kedd este, jelezve, hogy az újonnan napvilágra került információk súlyos kérdéseket vetnek föl.

Hozzátette: Chris Cuomo már korábban beismerte, hogy tanácsokkal látta el bátyja munkatársait, és megpróbált lejárató információkat gyűjteni bátyja egyik vádlója ellen, és hogy ezzel megszegte a CNN szabályait. A hírtelevízió ezt korábban nyilvánosan is elismerte, de akkor még figyelembe vették egyedi helyzetét, és megértést tanúsítottak, mert - indoklásuk szerint - műsorvezetőjük a családját a munkája elé helyezte.

„A jelenlegi dokumentumok fényében viszont a CNN vezetősége úgy döntött, hogy határozatlan időre felfüggeszti a műsorvezetőt"

– tájékoztatott a hírtelevízió szóvivője az MTI szerint.

A most nyilvánosságra került információk között vannak olyan üzenetváltások Chris Cuomo és Melissa DeRosa, Andrew Cuomo akkori vezető tanácsadója között, amelyek megerősítik, hogy a műsorvezető oroszlánrészt vállalt bátyja védelmének megszervezésében.

Andrew Cuomo a botrányok miatt lemondásra kényszerült a kormányzói tisztségről, jelenleg bűnügyi vizsgálat folyik ellene.

A levelezésekből az is kiderült, hogy Chris Cuomo sajtós kapcsolatait felhasználva segített felkészíteni az akkori kormányzó csapatát a vádözönre. A műsorvezető azt is elismerte a nyomozóknak, hogy megpróbált többet megtudni egy készülő kényes sztoriról Ronan Farrow újságírótól. Chris Cuomo szerint az ilyesmi „bevett gyakorlat" a médiában.

Rich Azzopardi, Andrew Cuomo egyik szóvivője szerdán közölte:  Letitia James, New York állam főügyésze manipulálási céllal hozta nyilvánosságra a dokumentumokat.

„New York lakóit senki sem csaphatja be. A napnál is világosabb, hogy James és kollégái visszaélnek a kormányzati forrásokkal politikai ellenfeleik lejáratása érdekében"

– szögezte le Azzopardi, aki „visszataszítónak, etikátlannak és illegálisnak" nevezte a gyakorlatot.

A lépést megelőzően több újságíró nyilvánosan is megjegyezte, hogy Chris Cuomo megsértette az újságírás íratlan szabályait. A CNN berkein belül is többen elégedetlenségüket fejezték ki a műsorvezető viselkedése miatt – írta honlapján a hírtelevízió.

Charlotte Bennett, a volt New York-i kormányzó egyik áldozata a Twitteren azt követelte a CNN-től, hogy rúgják ki Chris Cuomót.

„Cuomo esti műsorát ugyan sokan vitatták, de a CNN legnézettebbjei közé tartozott. Csapata a bejelentésig mit sem tudott a műsorvezető várható felfüggesztéséről"

– nyilatkozta az egyik munkatárs.

 

Címlapfotó: AFP/Michael Loccisano

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.