Hamarosan lelép a Volánbusz, de előbb kér még egy pénzzel teli táskát Szombathelytől

Nagy Donát 2021-09-30 17:14:00
Bár tavaly alig jártak a buszok a pandémia miatt, utólag mégis hatalmas összeget kérnének el a várostól a szolgáltatásért.

Sok-sok évig Szombathelyen is a Volánbusz (korábbi nevén ÉNYKK, még korábbi nevén Vasi Volán) működtette a tömegközlekedést, így ő járatta a buszokat, készítette a mentrendet, a város pedig fizetett, mint a katonatiszt. Ezzel nem is lenne baj. Csakhogy a helyzet nem ilyen egyszerű, mert egy igen furcsa konstrukció állt fent: a város fizetett egy alap összeget, amiért cserébe jártak a buszok, majd a busztársaság utólag még kérhetett plusz pénzt, tulajdonképpen bármennyit, ha nem jöttek ki a korábban fizetett összegből. És természetesen kért is. Erről nem is nagyon kell magyarázni, mennyire előnytelen szerződés a városra nézve.

Január 1-től azonban sok minden megváltozik, hiszen a Volánbusz helyett a Blaguss fogja szolgáltatni a szombathelyi tömegközlekedést.

Fotó: Bonyhádi Zoltán / szombathely.hu

Igen ám, de van még pár kifizetés a Volánbusz felé. A busztársaság pedig a városvezetés szerint kimaxolná a lelépési pénzt.

A pluszpénz nagysága miatt az egyeztetés megindítását 2021. június 29-én kezdeményezte az önkormányzat a Volánbusz felé, amire végül augusztus 9-én került sor.

A 2020. évre előzetesen 481 millió forint ellentételezést kért a busztársaság, viszont a nemrég megküldött beszámolóban már 634 millió forintos összeg szerepel, amely 153 millióval több. Az Önkormányzat ebből már 268 millió forintot kifizetett, de

a megnövelt igény miatt további 365 millió forint átutalását várja el a Volánbusz.

Mivel 2020-ban a pandémia miatt eleve sokkal kevesebb járat volt, a szombathelyi önkormányzat nem érti, mire fel az elszállt összeg; így a város nem is akarja kifizetni a követelést.

2019. évhez képest 2020. évben a menetrendi km teljesítmény 15%-kal csökkent a pandémiás időszak alatt elrendelt menetrend módosítások miatt. A beszámolóban lényegesen lecsökkent kilométer kibocsátással fel nem oldott ellentmondásban áll az összes kimutatott ráfordítások 6 %-os emelkedése, és ezzel párhuzamosan a közlekedési bevételek aránytalanul magas, 27 %-os csökkenése

- olvasható az önkormányzat beszámolójában.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

Mivel több, mint 30 százalékkal megemelt a követelt összeg, így a busztársaságnak részletesen be kell mutatni, hogy a változást milyen tényezők és milyen mértékben indokolják. Ezzel a busztársaság azonban "nem élt". 

A közgyűlés ezért ma úgy döntött, hogy a Volánbusz által követelt, még fennálló 365 millió forint helyett - mivel a városvezetés szerint nincsen nyomós indoka annak, hogy miért kéne ennél többet kifizetni - csak 176,5 millió forintot fognak ellentételezésként elutalni.

Az új szolgáltató belépésével egyébként új lendületet kapott a menetrend felülvizsgálatának politikai akarata is, ezért most azt kérik a lakosságtól, hogy észrevételeikkel keressék a körzetük képviselőjét. A cél nem új járatok indítása, hanem a különböző városrészek összekapcsolása lesz.

Horváth Soma (Éljen Szombathely!) alpolgármester szerint januártól egy applikáción lehet majd követni, éppen merre jár a buszunk, valamint pár helyen jegyértékesítő automatákat is el fognak helyezni.

Frissítés

Cikkünk megjelenése után a Volánbusz Zrt. egy közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, ezt a továbbiakban változtatás nélkül közöljük:

A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt társaságunk szolgáltatási területén folyamatosan fenntartotta a személyszállítási közszolgálatást, a járvány elleni küzdelemben a járművek és utasforgalmi terek folyamatos fertőtlenítése mellett végrehajtotta a szükséges járatsűrítéseket is. Ennek megfelelően, a cikkben közöltekkel ellentétben a kibocsátott kilométer teljesítmények nem 15%-kal, hanem csupán 3,2%-kal csökkentek 2020-ban, a 2019. évhez képest. Emellett azonban a kapcsolódó személyszállítási bevételek – a járványügyi intézkedések (home office munkavégzés, online oktatás, kijárási korlátozás) hatására – jelentősen mérséklődtek, mely az ellentételezési igény növekedésével járt. A helyi közszolgáltatással kapcsolatos adatokat és az egyes költségtételek változásának indokait a VOLÁNBUSZ Zrt. nyilvános közszolgáltatási beszámolója tartalmazza. A társaság tehát részletesen, igazolható és a nyilvánosság számára is megismerhető módon bemutatta a költség-, és bevételváltozás indokait.

A szolgáltatásnyújtás ellentételezésének feltételeit és az elszámolás módját a felek kölcsönös megállapodásán alapuló közszolgáltatási szerződés tartalmazza.

A szerződésben foglaltak teljesítésével – így az elszámolással – kapcsolatban esetleg felmerülő vitás helyzeteket társaságunk elsősorban tárgyalásos úton igyekszik rendezni az Önkormányzattal.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.