Hozta a papírformát a Győri Audi ETO KC az SZKKA ellen

Vágvölgyi Bálint 2021-03-30 19:28:00
Húsz gól lett közte.

A NEKA elleni hétvégi győzelem után a K&H Liga tabelláját veretlenül vezető Győri Audi ETO KC vendégeként lépett pályára a Hungast SZKKA NB I-es csapata. Az ötszörös BL-győztes elleni mérkőzésen a szombathelyiek két kulcsjátékosa, Lilja Horilszka és Mayer Szabina is pihenőt kapott a szakmai stábtól - olvasható az SZKKA klubhonlapjának tudósításában.

Amorim szerezte a találkozó első gólját, majd Oftedal ziccerét védte Tomasevics. Pődör Rebeka hetesből lőtte az első vendég találatot, majd Bandelier volt eredményes, 4-2. Az ETO már az első percektől kezdve keményen védekezett és magas tempót diktált. Folyamatosan nőtt a különbség, Amorim bombájával 8-2 volt az állás, Marosán György az SZKKA vezetőedzője egy időkéréssel próbálta megtörni a hazaiak lendületét. A szombathelyi csapat nem bírta a győriek tempóját, nehezen kerültek lövőhelyzetbe, hátul pedig könnyű gólokat engedtek, így gyorsan 10-re nőtt a különbség. A Győr átrohant ellenfelén, a 20. percben 20 gólnál jártak a zöld-fehérek.

Az SZKKA-ban már az első félidőben több ifjúsági játékos - Christe, Győri, Szmolek, Franka és Biró - is lehetőséget kapott, valamint ezen a meccsen debütált az NB I-ben Török Rebeka. A 26-9-es első félidő után a folytatásban is komoly perceket kaptak a szombathelyi fiatalok, akik bátran próbálkoztak, Christe pedig zsinórban Oftedal és Amorim kísérletét is megfogta, így az SZKKA tudta tartani a meglévő 20 gólos különbséget. A folytatásban Edwige és Görbicz ziccerét is védte a fiatal szombathelyi kapus, 35-15-nél Danyi Gábor kért időt. A második félidő sokkal jobban sikerült a vendégek számára, a debütáló Török lőtte a 20. gólt. A végeredmény 40-20.

Győri Audi ETO KC – Hungast Szombathelyi KKA 40-20 (26-9)

SZKKA: Tomasevics - Wald, Bandelier, Pődör R. 4, Szendrei 1, Horváth P., Orbán Csere: Christe (K), Agbaba 5, Virág 1, Franka, Varga N. 1, Bíró, Szmolek 1, Török 1.

Címlapfotó: Győri Audi ETO KC Facebook-oldala

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.