Eperjes Károly: Isten és a Szent Korona ugyanúgy segíti Orbánt, mint Szent Istvánt

Székely Zoárd 2021-03-16 19:11:51
„A liberalizmus pedig ott kezdődik, hogy például ellopom a barátom radírját, ceruzáját."

„Aki liberális, az nem keresztény. De olyan sincs, hogy szocialista keresztény. A szocialista nem keresztény. Mi az, hogy hívő tagozat?! És olyan sincs, hogy nacionalista keresztény. A nacionalista nem keresztény. A Jobbik nem ilyen?! És folytathatnánk. Nem lehet két úrnak szolgálni"

– mondta Eperjes Károly, a 66 éves Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színész egy 24.hu-nak adott nagyinterjúban.

Először elmesélte, miért a színészetet választotta a papi hivatás helyett, majd kitért három, hitével kapcsolatos hullámvölgyére is. Ezután kifejtette, hogy szerinte mi a különbség a kereszténység és a liberalizmus között.

„A liberális keresztény olyan, mint a sima liberális: mindent megenged magának, csak közben azt mormolja maga elé, hogy sebaj, majd meggyónom, és azzal letudva a bűn, hahahaha. Wash and go! Kevélység! Butaság! Ráadásul abba nem gondol bele, mi van, ha nem jut el a gyóntatószékig, a mosógépig?! Ez a liberális keresztény! Tehát nem lényegileg keresztény"

– érvelt a színész, aki szerint a liberális gondolkodású ember csakis önmagát tekinti Istennek, nincsenek számára korlátok.

Hithű katolikusként megemlítette az abortuszkérdés problémáját is:

„Természetesen a nő dönt, de nem mindegy, hogy az áldás vagy a terhesség mellett teszik le a voksukat a meghívottak. És az sem árt, ha a férfi apajelölt a nő párjaként is véleményt formálhat. Egyeske és ketteske csak a matematikában hoz létre hármaskát. (…) Az életet Isten adja, ember nem veheti el, vagyis abortuszt semmi nem indokolhat.”

Eperjes szerint a Sátán még sosem volt „ennyire csinos", mint most, hiszen „az izmusok legcsinosabbikával, a liberalizmussal csábít, ami csinosabb a kommunizmusnál, és egy tőről fakad a nihilizmussal, a racionalizmussal és a központi szárral, a relativizmussal."

„Szellemi, lelki értelemben a világtörténelem valaha volt legnehezebb etapját éljük, talán durvábbat, mint az első keresztényüldözések, a népvándorlások kora, a török- és a tatárdúlás, a fasizmus és a kommunizmus. Ma az emberellenes eszmék miatt a nőgyógyászati székek, az egyetemi katedrák, a színpadi deszkák, a filmvásznak és a családi környezetek sajnos gyakran haláltáborok"

– tette hozzá.

A színész korábban kétszer is elkapta a koronavírus-fertőzést, ám mindkét alkalommal felépült a betegségből. Arra a kérdésre, hogy melyik vakcinával szeretné beoltani magát, így felelt:

„Schneider kazah püspök felhívja a figyelmünket, hogy keresztényi feladatunk olyan vakcinával oltatni be magunkat, mely sem nem állatból, sem nem halott vagy élő embrióból nyer úgynevezett alapanyagot, hanem közvetlenül a vírusból. Tudtommal ilyen az orosz és az egyik kínai oltóanyag."

Az SZFE-ügyről úgy nyilatkozott, itt volt „az ideje a rendcsinálásnak”, nemcsak az SZFE-n, hanem „az egész országban”.

„Viktor embert próbáló küzdelmet folytat, amit csak Istenbe vetett mély hittel vívhat meg. Míg így küzd, kötelességem teljes erőmmel támogatni. Meg Kövér Lacit is, Áder Janit is, és minden tisztességes küzdőt, aki zarándokol és nem ténfereg. Mindennap imádkozom, hogy legyen erejük a történelmi tetthez. Ehhez fogható hatalmas külső és belső ellenséggel korábban talán csak a nagy magyarjaink küzdöttek: Széchenyi, Rákóczi, Szent László, Szent István"

– fejtette ki a véleményét Eperjes Orbán Viktorról, akit a barátjának tart.

A luxusgépekre és NER-vagyonokra reagálva ezt mondta a színművész:

„Mindenkinek a saját lelkiismeretével kell elszámolni.”

Szájer József botrányával kapcsolatban megjegyezte, hogy egy gimnáziumba járt a volt EP-képviselővel és a mai napig imádkozik érte.

 

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Szólj hozzá!

Tudd meg, mire jó a praktikus kefés ajtószigetelő!

A kefés ajtószigetelővel ellátott szúnyoghálók praktikus kiegészítői az ajtóknak, hiszen megakadályozzák nemcsak a repülő és mászó rovarok, hanem a por és a zajok bejutását is a lakóterekbe, továbbá a huzatot, így biztosítják a nyugalmunkat és a kényelmünket.

6 szervezet állított megyei listát Vas megyében

A Fidesz-KDNP, az LMP, a DK, a Követ, a Momentum és az MSZP jelöltjeire lehet voksolni.

Végrehajtást jegyeztek be a Dreiszker és Társai Kft.-re

A NAV követelése jelent meg a cégjegyzékben.

Nyilvános vitára hívja jelölt társait Czeglédy Csaba

A szombathelyi Derkovits-lakótelep képviselője nem csak kihívóit, de a jelölő szervezetek szociális területért felelős politikusait is bemutatkozásra.

Leállt a távfűtés Győrben, de kérhető egyedi fűtésindítás

A kedvező időjárási körülményeket és a meteorológiai előrejelzéseket figyelembe véve 2024. április 29-én Győrben leállt az általános távfűtési szolgáltatás.

Nagyot esett az Audi üzemi eredménye

Logisztikai okokból nem tudtak elég hat- és nyolchengeres motorral szerelt autót legyártani.

Szombathelyi rendőrség: Vissza fogunk menni, és megint ellenőrizni fogjuk a Kenderesi utcában az autós forgalmat

Az utcában jelenleg "Mindkét irányból behajtani tilos" jelző táblát helyeztek ki.

Demokratikus Koalíció: Megtudtuk, hogy Kaposvár egyik fideszes alpolgármestere a hvg.hu által bemutatott szexuális bántalmazó

A Demokratikus Koalíció információi szerint a Fidesz egyik kaposvári alpolgármestere az az önkormányzati képviselő, aki a hvg.hu szerint szexuálisan zaklathatta 2009 -ben a Fidelitas, akkor még csak 15 éves tagját.

Sorra büntették a rendőrök a szombathelyi Kenderesi utcán áthajtó autósokat

Az utat most aszfaltozták frissen, mégis sokan áthaladtak rajta a tiltó tábla ellenére.

László Győző az Éljen Szombathely!, Lenkai Nóra a Fidesz-KDNP, Szalai Bálint a Konzervatívok Egy Jobb Városért listavezetője

Mivel nem minden körzetben fogadták el a Mi Hazánk egyéni jelöltjeinek leadott aláírásait, így a szervezet kompenzáció listája még nem ismert.

Hiába kérdezte Ungár Péter a kormányt arról, hogy egyetértenek-e Hende Csaba „aki nem dolgozik, ne is egyék” szavaival, választ nem kapott

Az sem derült ki, hogy 2009 óra miért változatlan a családi pótlék összege, miközben 70%-os volt azóta az infláció.