75 koronavírusos beteg van jelenleg Sárváron

Fehér Buda 2021-03-05 15:24:39
Rajtuk kívül 394 fő áll járványügyi megfigyelés alatt.

A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány csütörtöki ülésén a korlátozások szigorításáról döntött. Az újranyitás célegyenesében vagyunk, de előtte a járvány harmadik hullámát le kell törni, és a sárvári járványügyi adatok, az egyre növekvő esetszámok is azt igazolják, hogy az intézkedéseket mindannyiunknak be kell tartanunk, írja a Facebook-oldalán Kondora István (Fidesz-KDNP), Sárvár polgármestere. Kondora az aktuális járványügyi adatokat is megosztotta, ebből kiderül, hogy Sárváron jelenleg:

  • 75 fő aktív, igazolt fertőzött van,
  • 394 fő áll járványügyi megfigyelés alatt, mivel  kapcsolatba kerültek koronavírus fertőzöttel. 

A polgármester ezek mellett az oltásról is írt párt sort, a Sárvári Járás 20 háziorvosi körzete 920 adag Sinopharm-vakcinát kapott. Ebből a mennyiségből egy-egy sárvári háziorvos 60-90 embert tud beoltani a körzetében. A kínai oltóanyag 18 év felett korhatár nélkül adható. A háziorvosok megkezdték a második adag Pfizer-vakcina beadását is az időseknek, és Moderna-vakcinával is olthatják a regisztráltakat.

 

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

 

A sárvári Szent László Kórház két oltópontján a napokban több mint 500 idős regisztrált kaphat Pfizer-vakcinát.  A kórházban hamarosan mintegy 270 fő 47 és 59 év közötti regisztrált krónikus beteget oltanak be AstraZeneca-vakcinával is. Az ő oltásuk technikai okok miatt a hétvégén elmarad, de hamarosan újabb SMS-t kapnak az új időpontról. 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.