Hadiállapotot jelenthetnek be ma Ukrajnában

ugytudjuk.hu 2018-11-26 06:26:00

Hadiállapot bevezetését javasolta hatvan napi időtartamra az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vasárnap éjjel tartott ülésén Olekszandr Turcsinov, a testület elnöke, amit Petro Porosenko államfő is támogatásáról biztosított - írja az MTI az Ukrajinszka Pravda hírportál tudósítására hivatkozva.

Porosenko közölte: kéri a parlamentet, hogy hétfőn rendkívüli ülésen vitassa meg a kérdést.

Szavai szerint az ukrán hajókkal szembeni vasárnapi agresszió alapján nem zárható ki, hogy Oroszország más, köztük szárazföldi műveletekre készül Ukrajna szuverenitása és területi épsége ellen.

Hangsúlyozta, hogy a hadiállapot bevezetése nem jelent "hadüzenetet". "Semmiképpen sem jelenti azt, hogy Ukrajna bármilyen támadó műveletet készülne végrehajtani. Ukrajna senkivel sem akar háborúzni. A hadiállapotot kizárólag védelmi céllal vezetjük be - szögezte le. 

Az elnök azt javasolta, hogy a parlament zárt ülésen tárgyalja meg a kérdést.

A Kercsi-szorosnál történt orosz agresszió miatt riadókészültségbe helyezték közben az ukrán haditengerészet teljes állományát, minden hadihajót kivezényelnek a tengerre.

Az incidens azzal kezdődött, hogy vasárnap egy orosz határőrhajó szándékosan nekiment három, terv szerint haladó ukrán hadihajó egyikének. Az ukrán hadihajók az odesszai kikötőből indultak el és a Kercsi-szoroson át az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolba tartottak. Útjukat a nemzetközi normák szerint előre bejelentették.

Az első incidens után néhány órával az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) határőrsége a Kercsi-szorosból kifelé haladó hajókra már tüzet nyitott, aminek következtében az eddigi adatok alapján hat ukrán tengerész megsebesült, közülük kettő súlyosan. Ezt követően mindhárom hajót orosz különleges egységek szállták meg.  

Kijev az incidenst a nemzetközi jog megsértésének és katonai agressziónak minősítette, Moszkva viszont azt állítja, hogy az ukrán fél provokálta ki az egészet.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.