Zalában is titok, hogy hány sajtópert indítottak a helyi propagandamédia ellen

ugytudjuk.hu 2019-07-10 20:05:00
Megtagadta a törvényszék az Átlátszó adatigénylését, mert “a perek irataiba csakis a peres felek, azok képviselői, a szakértők és az ügyész tekinthet bele”. Ez azért is érdekes, mivel a bírósági perek általában nyilvánosak, sőt azok eredményeit maga a törvényszék szokta közzétenni.

Májusban írt arról a lap, hogy a Fővárosi Törvényszéknek konkrét adatai vannak arra, hogy a kormányközeli média 2018-ban 109 helyreigazítási pert vesztett el. A Szegedi Törvényszék megtagadta azoknak az adatoknak a kiadását, hogy a fideszes szegedma.hu-t kiadó Napfénymédia és Marketing Kft., valamint a szintén kormányközeli promenad.hu-t üzemeltető Csanád Média Kft.-vel vagy annak jogelődjével szemben 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben eddig mennyi sajtóper indult és milyen eredménnyel. 

A bíróság arra hivatkozott, hogy a gazdasági társaságokkal szemben indított perek száma és azok eredménye személyes adatnak minősül, így azokról a törvényszék nem nyújthat tájékoztatást. Az Átlátszó jogászai szerint azonban a gazdasági társaságoknak nincs személyes adata, így a kért információkat a bíróságnak ki kell adnia.

A lap kíváncsi volt arra, hogy milyen eredménnyel jártnak, ha hasonló kérdést tesznek fel a Zalaegerszegi Törvényszéknek. Írásban azt kérdezték, hogy 2017, 2018 és 2019-ben mennyi per indult a Zalai Hírlap és annak kiadója a Mediaworks ellen. Arra is kíváncsiak lettek volna, hogy ezek milyen eredménnyel zárultak. 

A Törvényszék előbb türelmet kért, és a válaszadási időhatárt is meghosszabbította 15 nappal, indoklásként azt írták, az adatok összeállításához kell a több idő.

Ezért is volt meglepő, hogy később a szegedihez hasonló választ kaptak. Vagyis, hogy a választ megtagadják ugyanis a perek irataiba csakis a peres felek, azok képviselői, a szakértők és az ügyész tekinthet bele. Ezen kívül más nem. 

Ez azért is érdekes, mivel a bírósági perek általában nyilvánosak, sőt azok eredményeit maga a törvényszék szokta közzétenni. 

A regionális napilapok, a Vas Népe és a Zalai Hírlap korábban a Mészáros Lőrinc-féle Mediaworkshöz tartoztak, nemrégiben pedig a többi megyei újsághoz hasonlóan betagozódtak a KESMÁ-ba, a kormánypropaganda-holdingba.

Azért is lettek volna kíváncsiak az adatokra, mivel a Zalai Hírlap sok más, a lapcsoporthoz tartozó újsághoz hasonlóan, jórészt a központtól megkapott cikkeket hozza le. Azt a taktikát követve, hogy az országban egyszerre jelenjenek meg a propaganda anyagok. Ahogy azt a Fővárosi Törvényszék adataiból kiderül, összesen 109 helyreigazítási pert veszített el tavaly a kormányközeli média.

Hogy ez mennyi volt Zalában? Nem tudni. 

Szólj hozzá!

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.