Visszavágott a Mosonmagyaróvár az SZKKA-nak a múlt heti vereségért

Vágvölgyi Bálint 2020-08-12 17:44:44
Elveszítette harmadik felkészülési meccsét a szombathelyi csapat.

A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia a Motherson Mosonmagyaróvár vendégeként játszotta harmadik nyári felkészülést. A két csapat két hete az Aréna Savariában találkozott egymással edzőmeccsen, akkor egy góllal az SZKKA bizonyult jobbnak. 

Bandelier bombájával indult az összecsapás, de Szarkova hamar fordított - kezdi tudósítását az SZKKA hivatalos honlapja. Sok hibával kezdett az SZKKA, a hetedik percben jártunk, amikor 4-1-re vezettek a hazaiak, majd Horváth Petra szépített. A 11. percben 4-2-es állásnál Marosán György kért időt. Mindkét oldalon döcögtek a támadások, hosszú percekig nem tudtunk mit kezdeni a Mosonmagyaróvár védekezésével. A gólcsendet Agbaba törte meg a 15. percben, de rögtön jött a válasz Katonától (6-3). Nem tudtuk kihasználni az emberelőnyt, a 22. percre 10-6-ra húzott el a Mosonmagyaróvár. Rendkívül pontatlanul játszottunk a remekül védekező a hazaiakkal ellen, így a szünetben 13-10-re a Mosonmagyaróvár vezetett.

A második játékrész elején felváltva estek a találatok, majd Bandelier kétperces kiállítása nyomán a hazaik gyorsan hétgólos előnyre tettek szert a 40. percre (19-12). A folytatásban néhány jó védekezéssel és szép akcióval négy gólra felzárkóztunk, de összességében kijelenthető, hogy az SZKKA rendkívül rossz napot fogott ki a magabiztosan és összeszedett kézilabdázó Mosonmagyaróvár ellen. Az utolsó perceket újra a hazaiak uralták, akik végig vezetve, teljesen megérdemelten nyertek. A végeredmény 31-24 a Mosonmagyaróvár javára. 

Motherson Mosonmagyaróvár - Szombathelyi KKA  31-24  (13-10)

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.