Fehérorosz ellenfele verte a Vidit az Európa-liga első fordulójában

Vágvölgyi Bálint 2018-09-20 20:45:00
Hazai vereséggel kezdtek a fehérváriak.

Hat év szünet után szerepel újra magyar csapat az Európa-liga csoportkörében és ismételten a székesfehérvári gárda érdekelt a második számú európai kupasorozatban. A 2012/13-as idényben a Vidi - két győzelemmel és négy vereséggel - a belga Genk és a svájci Basel mögött, a portugál Sporting Lisboát megelőzve csoportja harmadik helyén zárt, írja az MTI.

Abból az együttesből mostanra hárman maradtak hírmondónak, Paulo Vinícius, Stopira és Kovács István, ők mindannyian a kezdőcsapatban kaptak helyet. Ugyanakkor hiányzott sérülés miatt a kezdőkapus Kovácsik Ádám, az eltiltott Huszti Szabolcs és a pályafutását hirtelen befejező szerb Danko Lazovic.

A magyar bajnok kezdett aktívabban, a több labdabirtoklás mellett azonban csak távoli lövésekig jutott. Az első vendéghelyzetre a 25. percig kellett várni, ekkor Mirko Ivanic lövését öklözte ki magabiztosan Tomas Tujvel. Két perc múlva már ő is tehetetlen volt: egy szép kiugratást követően Jasse Tuominen passzolt éles szögből a hazai kapuba. A Vidi hátrányba kerülve nagyobb sebességre kapcsolt, Kovács István két alkalommal is nagy helyzetbe került, de először rosszul célzott, majd Gyenyisz Cserbiszkij védett nagyot.

A második félidőben továbbra is nagy akarattal, de sok hibával játszott a hazai csapat, míg a BATE kényelmesen őrizte előnyét. Marko Nikolic cserékkel próbálta frissíteni kissé hitehagyott csapatát, de továbbra is nagyon pontatlanul futballozott a Vidi. A fehéroroszok a 85. percben döntötték el a három pont sorsát, amikor egy szabadrúgást Jegor Filipenko bólintott a hazai kapuba. Az utolsó másodpercekben Alekszandr Filipovic kiállítása miatt tíz emberre fogyatkozott a BATE, de ennek már nem volt jelentősége.

A csoport másik mérkőzésén a Chelsea 1-0-ra győzött a görög PAOK vendégeként. A székesfehérvári együttes legközelebb két hét múlva Londonban, a Stamford Bridge-en lép pályára.

Vidi FC - BATE Boriszov (fehérorosz) 0-2 (0-1)
Groupama Aréna, 14 726 néző, v.: Kristoffersen (dán)

Gólszerzők: Tuominen (27.), Filipenko (85.)

Vidi FC: Tujvel - Fiola (Hodzic 64.), Juhász R., Vinícius, Stopira - Nego, Hadzic, Nikolov (Berecz 78.) - Kovács I., Milanov (Hangya 75.) - M. Scepovic
BATE: Cserbiszkij - Poljakov, Milunovic, Filipenko, Filipovic - Baga, Jablonszkij, Dragun - Ivanic (Gordejcsuk 67.), Tuominen (Szkavis 61.), Sztaszevics (Volodko 88.)

Címlapfotó: mlsz.hu

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.