Videó: termetes szarvas vágtatott keresztül egy fodrászszalon kirakatán

ugytudjuk.hu 2019-10-09 08:28:00
Egy várakozó nőt fejbe is rúgott.

Jenisse Heredia, egy Long Islanden dolgozó fodrász éppen a munkáját végezte, amikor egy nemvárt vendég, egy hatalmas szarvas ugrott keresztül a szalonja kirakatán. Az esetet a szalon kamerája rögzítette is, jól látszik, hogy egy várakozó nőt el is talált a szarvas, majd az üzlet belseje felé próbált menekülni. 

Az állat végül megtalálta a dolgozóknak fenntartott szobát, ekkor a fodrász asszisztense megpróbálta rázárni az ajtót. Nem jött össze, a szarvas megint rémülten kezdett szaladgálni, majd az első ajtón távozott.

A New York Times azt írja az esetről, hogy a közösségi oldalakon egyre több hasonló találkozást osztanak meg a felhasználók. Az amerikai New York államban egyre kevesebben vadásznak, ennek következtében pedig megnőtt az egyedek száma. Közben az állam települései is nőnek, az állatokat ezzel viszont kiszorítják a természetes lakóhelyükről, így egyre többször merészkednek be az emberek házai közé. 

Az állam már többféleképpen próbálta megoldani az egyre nagyobb problémát, például az őzek ivartalanításával, ám még mindig nő a bátor egyedek száma. Ez nem csak a videón látottak miatt probléma, hiszen az őzek rengeteg balesetet okoznak, ha az utakra tévednek, de az állatok a kullancsok kedvencei is egyben, így megnő annak is az esélye, hogy a helyiek elkapják a Lyme-kórt. 

A fodrászszalonban tartózkodók azonban elég szerencsések voltak, csak egyikük sérült meg, aki fölött átugrott a hatalmas állat. A nőnek a fejét és a lábát találta el a szarvas, őt később kórházba szállították. Jenisse azt mondta, hogy az állat rövid látogatása után az utcán találta meg az egyik hajvasalóját, aminek a zsinórja rátekeredett a szarvas lábára, sosem gondolta volna, hogy ilyen megtörténik majd vele.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.