Videó: eltörte a nyakát egy férfi, mert nem az előírásoknak megfelelően csúszott le egy óriáscsúszdán

Fehér Buda 2019-07-17 18:10:00
A 23 éves férfi alsó teste valószínűleg az élete végéig béna marad.

Életveszélyes állapotban szállítottak kórházba egy 23 éves angol férfit, miután a barátnőjével lecsúszott egy csúszdán. A pár Spanyolországban nyaralt, akkor döntöttek úgy, hogy elmennek egy aquaparkba. David barátai aztán videóra is vették, ahogyan a haverjuk lecsúszik a csúszdán, de arra nem gondoltak, hogy egy életveszélyes balesetet kapnak majd el.

David egészen addig jól volt, amíg a vízhez nem ért, ekkor azonban valamiért előre csuklott a feje, és a férfi néhány másodpercre az eszméletét vesztette. Amikor magához tért, csak annyit tudott mondani, hogy nem érzi a lábait. Davidhez hamar mentőt hívtak, akik azonnal kórházba szállították, azóta az intenzív osztályon tartják.

A férfit azóta altatásban tartják, az orvosok azt mondták a családnak, hogy a balesetben a férfi eltörte két nyakcsigolyáját is, kétséges, hogy valaha újra lábra tud majd állni. A férfi anyja azt mondja, hogy rémálomként éli meg az egészet. A fia ugyan altatásban van, de azt mondja, tud róla, hogy mi történt vele. A család most arra készül, hogy amint lehet, egy angol kórházba szállítják Davidet. A videót pedig ők maguk tették közzé, abban reménykednek, hogy ezután mindenki betartja majd az óriáscsúszdák biztonsági előírásait.

A baleset után a spanyol csúszdapark is megszólalt, azt mondják, hogy David nem tartotta be a biztonsági előírásokat, nem lett volna szabad neki fejjel előre lecsúszni a csúszdán. Azt is hozzátették, hogy a csúszda maga nem volt hibás, egy külsős cég rendszeresen ellenőrzi őket, és a dolgozók is minden reggel végignézik az attrakciókat, hogy véletlenül se történhessen baleset.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.