Videó: 25 percig üldöztek a rendőrök egy 20 km/h-val száguldozó traktort Angliában

Fehér Buda 2019-09-09 10:22:00
Erre találták ki Benny Hill zenéjét.

25 percen keresztül üldöztek egy traktort a rendőrök az angliai Gainsboroughban. Az autós üldözés azonban elég laposra sikerült, hiszen a traktort elkötő 29 éves, részeg férfi nagyjából 20 km/h-val száguldozott a település utcáin.

Az ámokfutást egy térfigyelő kamera is felvette, amit a rendőrség megosztott a nyilvánossággal.

Már csak Benny Hill zenéjét kéne benyomni alá:

A rendőrök állig felfegyverkezve érkeztek a helyszínre, amikor meghallották, hogy valaki egy lopott traktorral száguldozik az utcákon. Végül egy lövés sem dördült el, igaz az üldözés elég hosszúra sikerült, a részeg férfit pedig az sem zavarta, hogy egy kidurrant abroncs miatt felszaggatta a település utcáinak aszfaltját.

Az ámokfutásnak végül egy rendőri blokád vetett véget, ekkor sikerült letartóztatni a férfit. Neki végül az aszfalt megrongálásáért, traktorlopásért, és azért  kell felelnie, amiért nem állt meg a rendőröknek. Az egyenruhások szerint azonban még így is szerencsésen ért véget a kaland, hiszen az elszabadult traktorral simán okozhatott volna sérüléseket a részeg férfi.

(Mirror)

 

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.