Videó: 14 év után újra lemerült néhány kutató a Titanichoz

Fehér Buda 2019-09-01 08:46:00
A mélyben viszont nem egészen az fogadta őket, mint amire számítottak.

A Titanic 14 éven keresztül teljes sötétségben rejtőzött 4000 méterrel a tengerszint alatt. Most azonban újra megcsodálhatjuk a tragikus hajó roncsait a kutatók egy csoportjának köszönhetően. A kutatók nyolc napon keresztül tartózkodtak a Titanic fölött, összesen háromszor merültek le a roncsokhoz.

A hajó azonban már nem úgy néz ki, mint amire James Cameron filmjéből, vagy a 14 évvel ezelőtti képekről emlékszünk rá. A hajótestet ugyanis lassan, de biztosan lebontják az Atlanti-óceán fémevő baktériumai. A kutatók szerint a roncs ugyan hatalmas mélységben fekszik, de a baktériumoknak köszönhetően nagyobb az élet rajta, mint valaha.

A Titanic fanatikusok körében a roncs egyik legkedveltebb része a hajókapitány fürdőkádja volt. Közel száz évig feküdt a tengerfenéken, ám a kutatók hiába most hiába keresték a kádat, a baktériumok már teljesen felemésztették.

Kívülről is látszik, hogy a hajótest egyre rosszabb állapotban van, a hajó jobb oldala nekiállt összeomolni, így már a Titanic legnagyobb luxusát kínáló szobái is a semmivé lettek. Az egyik kutató, Park Stephenson szerint megdöbbentő a látvány, viszont a hajó állapota tovább fog romolni, elképzelhető, hogy néhány évtizeden belül teljesen eltűnik majd.

A merülők most 4K-s felbontásban kamerázták le a hajót, olyan éles képeket hoztak róla a felszínre, mint még soha. A hajót új, 3D-s technika alapján is felmérték, ez lehetővé teszi majd nekik, hogy a későbbiekben VR formában is bemutathassák a roncsokat. 

Szólj hozzá!

Fülöp-szigeteki rumok egzotikus kalandja

A Fülöp-szigeteken dús zöld táj és kristálytiszta víz között találsz valami igazán különlegeset: a helyi rumokat, amik a régió egyedi ízeit és szellemiségét koncentrálják.

A regeneráció fontossága a sportban: mi lesz a siker titka?

A sportolókat gyakran az állóképesség és a szenvedélyük hajtja.

Közös kiáltványt adtak ki magyar polgármesterek

Nemény András, Szombathely első embere is az aláírók között van.

Meghalt Chuck Norris

Az akciósztár 86 éves volt.

E-mailben hívott meg Rákay Philip - hétfőn Budapesten gyűlnek össze a patrióták

Nagygyűlést és egész napos programsorozatot hirdettek a Millenáris Parkba, Orbán Viktor és európai szövetségesei is felszólalnak.

Ma végre beköszönt a csillagászati tavasz

Délután háromnegyed négykor köszönt be a nap-éj egyenlőség.

Íme a legjobb győri programok az előttünk álló hétvégére

Tavaszköszöntő, darts bajnokság, jóga szeánsz, rengeteg koncert és még számolatlan kiváló program vár mindenkit. 

A Republikon Intézet szerint a közmédia finoman szólva sem felel meg a kiegyensúlyozottság követelményeinek

Több mint 300 híradót elemeztek, és súlyos aránytalanságokat találtak az M1 műsoraiban.

Narancsos édes nedű, és visszafogott IPA a Dreher legújabb alkotása

Leteszteltük az egyik legnagyobb magyarországi nagyüzemi sörfőzde két új termékét. 

Kósa Roland: elkészültek a Napóleon-ház felújítási tervei Győrben

A kivitelezésre készen áll a város, de a teljes megújuláshoz még forrást kell találni.

A DK kecskeméti jelöltje visszalépett, erre a párt kizárta őt a soraiból

A Demokratikus Koalíció tiszás háttér zsarolásról beszél, szerintük Kopping Rita a pénzt és a pozíciót választotta a képviselőjelöltség helyett.

Ittasan állt az elektromos rollerre egy szombathelyi férfi

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat vele szemben.

20 millió forintos pályázatot hirdet Győr a művészeti csoportoknak

Április 20-ig jelentkezhetnek az alkotóközösségek támogatásért.

Az ételcsomagolás szerepe a vendéglátásban

Gondoltál már arra, mennyire fontos a csomagolás minősége, amikor egy éttermet választasz? Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de egy jól megválasztott csomagolóanyag nagyban befolyásolhatja egy vendéglátóhely megítélését.

Kiváló programokat ajánlunk erre a hétvégére is a győri régióban

Lesz kutyasuli, Jóbarátok kvíz bajnokság, egy csomó koncert, és rengeteg minden más. 

Magyar Péter szerint Orbán Viktor belesodorhatja hazánkat az iráni háborúba

A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.

434 millió forintos kiadással tervezi a Haladás a 2026/2027-es bajnoki szezonját

A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.

Elkészült a szombathelyi vasútállomásépület felújítása

A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.

Kölcsönadott szerszámok miatt önbíráskodott egy ivánci férfi

Csontozókéssel próbálta meg visszaszerezni a holmiját.