VIDEÓ - VV Ginu egy kis punci borotválással tette simává a dolgokat a villában

Farkas Bazsi 2018-11-12 15:03:00
Abszolút senkit nem érdeklő tartalom következik.

Egy hete megy már a Való Világ 9, ami legalább annyira osztja meg az országot, mint a novemberi nyár. Van, aki szereti, van, aki utálja, és van, aki lassan meglenni sem tud nélküle. Bátran állok most elétek és jelentem ki, hogy én roppant jókat szórakozok az agyhalottakon, sőt, azt is be merem vállalni, hogy az első beköltözők zajos, hangos bagázsát követően még értelmes lények is helyet kaptak a villában. Ilyen értelemben Rolira és Erára kell majd kicsit jobban figyelni. 

Persze, arra sem lehet panasz, hogy egyik, másik játékos ne lenne dekoratív. Itt van például Ginu, aki a beköltözését követően nagyjából 5 percig sem volt feszélyezve és azonnal pucérra vetkőzve mutatta meg testét. 

Tegnap pedig újabb részletekkel örvendezette meg a sex sellre nyitott nézőket a lány, azt pedig már is tudom mutatni, hogy mindez hogyan is történt. 


Akinek ez a tartalom túlságosan alpári, annak tudok mást ajánlani, itt van mindjárt a szombathelyi Kovács Pali X-Faktoros továbbjutása.

Bejutott az X-faktor élő showjába a szombathelyi Kovács Pali

A szombathelyi Kovács Palit a mentorház sem állította meg, a 16 éves srác bejutott az élő showkba! Pali már ismerős lehet a műsor rajongóinka, a szombathelyi srác már tavaly is próbálkozott a műsorban, egész sokáig elment, viszont a táborban kiesett.

Aki pedig még több pucér csöcsöt nézegetne, az ide kattintson. 
 

Már első éjszaka villantak a csöcsök, meg a pöcsök a Való Világban

Nem mintha nem erre számítottunk volna.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.