VIDEÓ - Összehangolt akcióban, kilenc településen csapott le a TEK egy droghálózatra

ugytudjuk.hu 2019-11-07 08:50:00
A TEK a rendőrséggel együttműködve csapott le egy droggal kereskedő  bűnszervezet tagjaira.

Miután a nyomozók azonosították a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható személyeket, összehangolt akciót szerveztek a gors elfogás érdekében. 2019. november 5-én 9 településen Cegléden, Jászkarajenőn, Zagyvarékason, Jászkiséren, Szolnokon, Tápiógyörgyén, Csépán, Abonyban és Újszászon intézkedtek.

A végrehajtott intézkedések során több embert is előállítottak bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, továbbá több helyszínen kábítószergyanús és feltehetően új pszichoaktív anyagokat, digitális mérleget, több mint kétmillió forint készpénzt, valamint több fegyvert vagy annak utánzatát foglalták le. A rendőrök a gyanúsítottaktól feltehetően a bűncselekménnyel összefüggésben szerzett járműveket, készpénzt, műszaki cikkeket és ékszereket is lefoglaltak.

Felszámolt hálózat

Tizenhárom gyanúsított közül tíz főt őrizetbe vettek a ceglédi rendőrök, velük szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés a gyanú.

Az akciót követően a nyomozók tizenhárom főt hallgattak ki gyanúsítottként új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt, közülük tíz főt bűnügyi őrizetbe vettek és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A gyanúsítottakkal szemben a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával folytatja.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.