VIDEÓ - Így hazaárulóztatta a tömeget Hende Csaba a Fidesz programbemutatóján

Farkas Bazsi 2019-09-25 11:23:00
Nem hallom! Hangosabban!

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, hétfőn tartotta meg program bemutatóját a Fidesz Szombathelyen. A szokásos ígéretek mellett azonban valami teljesen más is történt a színpadon. Hende Csaba vallási fanatikusokhoz hasonlóan lendült bele mondandójába, amiben aztán volt migránsáradat, gazda ismertető és hazaárulózás is. 

Mert, hogy Hende szerint akinek a véleménye nem egyezik meg a Fideszével az bizony hazaáruló. Az exminiszter kórusban szavaltatta meg az MMIK szék soraiban helyet foglalókat, és kiáltatta velük a hazaárulót Nemény Andrásra és az ellenzékre.

Közben egyébként a párt polgármesterjelöltje mindezt némán tűrte, még csak nem is ellenkezett. Ez pont azért volt furcsa, mert néhány perccel Hende előtt maga a Balázsy Péter mondta azt, hogy békét kell hozni Szombathelyre. Nos, a békéje annyira törkényen volt, hogy maga a választókerületi elnök, vagyis Hende hirdetett harcot az ellenzék ellen az övéi bevonásával.

A helyszínen készült videofelvételt most a Vas Megyei LMP tette közzé. 

Szólj hozzá!

6 szervezet állított megyei listát Vas megyében

A Fidesz-KDNP, az LMP, a DK, a Követ, a Momentum és az MSZP jelöltjeire lehet voksolni.

Végrehajtást jegyeztek be a Dreiszker és Társai Kft.-re

A NAV követelése jelent meg a cégjegyzékben.

Borkai: Dézsi megrendelésére adják ki a Fullánk nevű lejárató újságot

Borkaiék szerint nem loptak el 8000 darab Fullánk újságot.

Nyilvános vitára hívja jelölt társait Czeglédy Csaba

A szombathelyi Derkovits-lakótelep képviselője nem csak kihívóit, de a jelölő szervezetek szociális területért felelős politikusait is bemutatkozásra.

Leállt a távfűtés Győrben, de kérhető egyedi fűtésindítás

A kedvező időjárási körülményeket és a meteorológiai előrejelzéseket figyelembe véve 2024. április 29-én Győrben leállt az általános távfűtési szolgáltatás.

Nagyot esett az Audi üzemi eredménye

Logisztikai okokból nem tudtak elég hat- és nyolchengeres motorral szerelt autót legyártani.

Szombathelyi rendőrség: Vissza fogunk menni, és megint ellenőrizni fogjuk a Kenderesi utcában az autós forgalmat

Az utcában jelenleg "Mindkét irányból behajtani tilos" jelző táblát helyeztek ki.

Demokratikus Koalíció: Megtudtuk, hogy Kaposvár egyik fideszes alpolgármestere a hvg.hu által bemutatott szexuális bántalmazó

A Demokratikus Koalíció információi szerint a Fidesz egyik kaposvári alpolgármestere az az önkormányzati képviselő, aki a hvg.hu szerint szexuálisan zaklathatta 2009 -ben a Fidelitas, akkor még csak 15 éves tagját.

Sorra büntették a rendőrök a szombathelyi Kenderesi utcán áthajtó autósokat

Az utat most aszfaltozták frissen, mégis sokan áthaladtak rajta a tiltó tábla ellenére.

László Győző az Éljen Szombathely!, Lenkai Nóra a Fidesz-KDNP, Szalai Bálint a Konzervatívok Egy Jobb Városért listavezetője

Mivel nem minden körzetben fogadták el a Mi Hazánk egyéni jelöltjeinek leadott aláírásait, így a szervezet kompenzáció listája még nem ismert.

Hiába kérdezte Ungár Péter a kormányt arról, hogy egyetértenek-e Hende Csaba „aki nem dolgozik, ne is egyék” szavaival, választ nem kapott

Az sem derült ki, hogy 2009 óra miért változatlan a családi pótlék összege, miközben 70%-os volt azóta az infláció.

Mégis lehet népszavazást tartani a kiemelt beruházási törvény eltörléséről

Zöld utat kapott az LMP – Magyarország Zöld Pártja népszavazási kezdeményezése.