Veszprémbe került az Egis Körmend fiatal játékosa

Vágvölgyi Bálint 2020-02-10 15:05:00
Kozma Gergő az idény végéig került az NB I B-s csapathoz.

Kozma Gergő, az Egis Körmend 21 éves játékosa az idény végéig kölcsönbe a Veszprémhez kerül – adta hírül a piros-feketék hivatalos Facebook oldala. A fiatal kosaras az idei szezonban az élvonalban három mérkőzésen lépett pályára, sokat volt sérült, ezért meccshiánya van, így a klub a fejlődése szempontjából hozták meg ezt a döntést:

"Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy csapatunk játékosa, Kozma Gergő kölcsönjátékosként május végéig az NB I B piros-csoportjában szereplő HOYA-Pannon Egyetem Veszprém együttesében fog játszani. Gergő a korábbi sérülése miatt sokat hagyott ki, komoly meccshiánya van. A szakmai vezetés az ügyvezetővel közösen úgy látja, hogy Gergőnek a fejlődése szempontjából nagyon jó tenne, ha folyamatosan játéklehetőséghez jutna, ha rendszeresen mérkőzéseken tudna szerepelni. Ennek okán klubunk felvette a kapcsolatot a veszprémi csapat vezetőivel, akik partnernek bizonyultak ebben. Gergő holnap délután már velük edz és a csapat következő mérkőzésén akár már pályára is léphet. A játékos a kölcsönbeadás után visszatér hozzánk és továbbra is a mi csapatunkkal fog dolgozni."

- olvasható a közleményben.

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.