Végső búcsút vettek Pécsi Ildikótól

Farkas Bazsi 2020-12-19 16:10:51
A Kossuth-díjas színművészt délelőtt a gödöllői Művészetek Házában búcsúztatták tisztelői.

Pécsi Ildikót szűk családi körben helyezték végső nyugalomra.

A nagyközönség a színművésztől ma reggel 8-tól 12 óra között, a Művészetek Háza színháztermében felállított ravatalánál búcsúzhatott el egy szál virág elhelyezésével.

A jelenlegi jogszabályokat betartva a 13 órakor kezdődött búcsúztatón csak a meghívottak vehettek részt.

Fotó: MTI/Kovács Attila

A búcsúztatón beszédet mondott Papadimitriu Athina színművész, valamint Gémesi György, Gödöllő polgármestere.

Máriabesnyőn, a zártkörű, katolikus szertartás szerinti temetésen csak a családtagok vehettek részt, a tisztelők másnap róhatják le kegyeletüket a sírnál - olvasható az önkormányzat honlapján.

Pécsi Ildikó december 5-én, életének 81. évében hunyt el. A Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt gödöllői otthonában érte a halál. Pécsi Ildikó Gödöllő díszpolgára volt, a város önkormányzata és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is saját halottjának tekinti.

Pécsi Ildikó 1940. május 21-én született Polgáron, 1962-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1966 és 1970 között a Vígszínház tagja volt. Három-három évet töltött a Mikroszkóp Színpadon és a kecskeméti Katona József Színházban. 1976 és 1985 között a Radnóti Színpadon, 1985-től 1990-ig a Népszínházban játszott. 1990-tól a József Attila Színház művésze volt. A Korona Pódium estjein és az egész országban fellépett önálló műsoraival (Szerelem, Virágok és kígyók között, Egyedül, Bizalom, Görögnek születtem).

A sokoldalú színésznő nevéhez számos emlékezetes színpadi és filmes alakítás fűződik. Láthatta őt a közönség drámai és prózai szerepekben, komédiában és operettekben is. Száznál több filmben, tévéjátékban és sorozatban játszott. Az első magyar szélesvásznú filmben, az 1962-ben bemutatott Az aranyemberben Noémit játszotta, emellett szerepelt A Tenkes kapitánya című televíziós sorozatban is. Dolgozott rendezőként, írt színdarabot, könyvet jelentetett meg, 1994 és 1998 között az MSZP országgyűlési képviselője volt.

Munkásságát 1976-ban Jászai Mari-díjjal, 1980-ban érdemes művészi, 1987-ben kiváló művészi címmel, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetéssel ismerték el. 2007-ben Kossuth-díjjal tüntették ki több évtizedes, nagy népszerűségnek örvendő, sokoldalú művészi munkásságáért, előadóművészi tevékenységéért. Idén a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjjal jutalmazta.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.