Végre méltó helyen edzheti tanítványait a szombathelyi utcai harcos

ugytudjuk.hu 2019-10-02 16:56:00
174 négyzetméteren tarthat ezentúl edzéseket Horváth Győző a Hátrányos Helyzetű Sportolókért Alapítvány sportolóinak.

Tegnap délután, Rozman István, a World Kickboxing Federation, Profi Szakági elnöke megnyitotta az MGYM edzőteremet, amely elsősorban a hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő fiatalok rendszeres testmozgására ad lehetőséget. A Domus Üzletházban kialakított létesítmény a Miell Group támogatásával valósult meg. A cégcsoport így állandó helyet biztosított a Hátrányos Helyzetű Sportolókért Alapítvány sportolóinak.

A terem minden nap 16 és 21 óra között áll rendelkezésére minden szombathelyi és környéki sportolni vágyó felnőttnek és gyermeknek a boksz, kick boksz, K1 edzések mellett az erő és állóképesség fejlesztésére. 

A Hátrányos Helyzetű Sportolókért Alapítvány története 2016-ra nyúlik vissza. Akkor egy elszánt és lelkes sportolni és eredményeket elérni vágyó csapat állt össze és egy parkban elkezdte felkészülését a WKF világbajnokságra. Az edzések nem maradtak eredmény nélkül. 2 kiválóságuk 2 világbajnoki címmel, 5 ezüst és 2 bronz éremmel tért haza.


2017-ben a sikersorozat tovább folytatódott: 6 versenyző 12 érmet – ebből 4 arany - hozott el az Európa bajnokságról. A lelkes csapat vezetője Horváth Győző, aki 2017 év végén pro am interkontinentális bajnok lett, full contactban pedig WKF világranglista vezető. Ez a siker hozta meg számára a döntést és alapította meg 2018-ban a Hátrányos Helyzetű Sportolókért Alapítványt.

Az alapítvány kiemelten támogatja a mélyszegénységben élő gyermekek, fiatalok sportolását olyan sportprogramok szervezésével, melyeken való rendszeres részvétel az egészséges testi, és szellemi fejlődésüket segíti elő. Az alapítvány nem csupán a részvételt, hanem a sportszereket és egyéb kellékeket is térítésmentesen biztosítja, továbbá előteremti a hazai és nemzetközi versenyekre való eljutás költségeit.

Az alapítvány eddigi három legeredményesebb sportolói:

1. Horváth Győzőné 2× Európa Bajnok
2. Császár Klaudia Európa Kupa győztes
3. Horváth Marcell pro am Európa Bajnok


Az alapítványnál Boksz, Kick Boksz, K1 sportok mellett erő- állóképesség fejlesztésére van lehetőség.

A jelentkezők mindegyikével személyesen beszélgetnek el. Az egyeztetések, családlátogatás és orvosi konzultáció alapján hozott döntés alapján kerülhetnek a gyerekek a támogatott sportolók közé. 


 

Szólj hozzá!

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.

Szakács István: Az ügyészség ejtette ellenem a vádat!

A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a nyomozás iratait és a gyanúsítás elleni panasznak helyt adott, míg a kutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszt elutasította.

Főszerepben a bor és a vizek - íme a legjobb hétvégi győri programok

Fröccsnapok, lampionos hajós felvonulás, jet-ski vb, miegymás. 

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki pénteken délután a nyugati országrészben

A zivatarrendszert a Dunántúlon és az Alföld nyugati részén nagyobb területen viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökések, két centiméternél nagyobb jég és intenzív csapadék kísérheti.

Rekordlétszámú mezőnnyel rajtol a Jet-Ski Európa-bajnokság és Junior Világbajnokság Győrben és Győrzámolyon

Huszonnyolc országból érkeztek versenyzők, a hétvégén látványos futamok és színes kísérőprogramok várják az érdeklődőket.