Végre: Jön a Való Világ 10!

ugytudjuk.hu 2020-07-07 10:58:42
Te lehetsz a következő Alekosz!

Újabb évaddal tér vissza a Való Világ nevű valóságshow, jelentette be az RTL. Ez már a tizedik széria lesz.

Azt, hogy pontosan mikor kezdődik, még nem tudni, jellemzően az őszi szezonban szokták indítani a hasonló produkciókat. A győztes 36 millió forinttal lesz gazdagabb, a jelentkezéseket már fogadják.

A reality a csúcsidőszakában 2 milliós nézettséget is hozott, és nem kisebb sztárokat adott eddig az országnak, mint VV Szabolcs, VV Laci, VV Milo, VV Alekosz, VV Attila, VV Aurelio, VV Robin, VV Soma, VV Zsuzsit.

A Való Világ magyarországi valóságshow-sorozat, melyet az RTL Klub, majd 2014-től az RTL II vetít, a korábbi évadok ismétléseit pedig az RTL+ csatornán adják le.

Való világ 9- Legjobb pillanatok

null

Az első és a második széria

A casting után a zsűri továbbjuttat 30 (első széria); 36 (második széria) embert, akiket a nézők beszavazó show-k keretein belül juttathatnak be a Villába telefon és SMS segítségével. Minden beszavazó show-n három vállalkozó kedvű vesz részt, de közülük természetesen csak egy kerülhet játékba. A második szériában volt egy tizenharmadik, vigaszágas beszavazó. Ha a Villában kialakult az összlétszám (ami szériánként változó), kezdődhet a kiszavazás. Először is egy kiválasztás, amikor is a villalakóknak ki kell választaniuk egy társukat, akit kint szeretnének tudni. A kiválasztott az első szériában egy, a második szériától kezdve még két játékostársára ráköti a zöld kendőt, akikkel párbajozni szeretne. Ez a kihívás. Ezek után az első szériában a "kiválasztott" és a "kihívott" megy párbajra, a második szériától pedig a nézőknek arra a párbajozó-jelöltre kell a legtöbb voksot küldeni, akit meg szeretnének mérkőztetni a kiválasztottal. Akire a legkevesebb szavazat jön, biztosan benn marad. A két kieső-jelölt tehát a kiválasztott és a (legtöbb voksot kapott) kihívott lesz. Ők párbajon vesznek részt, melyen a szerényebb szavazattal rendelkező játékos búcsúzik. A nyertes párbajozó visszamehet a Villába, és védettséget élvezve a következő kiválasztáson egy villalakó sem szavazhat rá.

A harmadik szériában

A harmadik széria menete annyiban tért el elődeiétől, hogy szilveszterkor szerelmes párok vetélkedtek a beszavazó show-ban (így jutott be Szilvi és Frenki).

Akit a castingon nem juttatott tovább a zsűri, az licitálhatott. A három legtöbb pénzt ajánló személy is beszavazó show-n vett részt, majd a nézők döntötték el, ki menjen a Villába (Jenny).

A negyedik szériában

A negyedik szériában annyi újítás volt, hogy a beszavazó showban egy adott karaktertípusból vesznek részt hárman, köztük a testvérek és a házaspárok, akik ketten költöztek be. Végül egy szavazási anomália folytán a tervezett 14 helyett 15-en kerültek be, illetve egy kizárás is volt, aki helyett vigaszágon mást szavaztak be, két játékos pedig feladta a versenyt.

A kihíváson újra csak egy embert hív ki a kiválasztott az első szériához hasonlóan.

Az ötödik szériában

Az ötödik Való Világ szériához nemcsak a Villát alakították át, hanem elkészült egy új épület is. Az Aréna a játékban kéthetente zajló Megmérettetés helyszíne. Ebben az évadban a Párbaj elleni védettséget immáron a Megmérettetés során szerzi meg a játékos. A VV5 szeptember 12-én kezdődött, az augusztusi kezdés helyett. 48 villa lakó jelölt került be a beszavazó műsorokba, ahonnan a 14 kategória győztese jutott be a villába, úgy hogy a játék elején a nézők két játékost kiszavaztak, és helyükre két másik játékost küldtek.

A hatodik szériában

A hatodik évad beszavazóshow nélkül kezdődött, valamint változott a szavazás menete is. Hat lakó kezdte el a villalétet és naponta érkezett új játékos, míg végül elérték a 11 fős létszámot. Ekkor elhagyja az a versenyző a villát, aki a széria elején indított szimpátia-szavazáson a legkevesebb szavazatot kapta. Helyére jön két új versenyző, így lesz 12 a létszám. A szavazás alapját immáron nem az SMS-ek, hanem egy okostelefonra fejlesztett alkalmazáson keresztül leadott – díjmentes – voksok adják.

A hetedik szériában

A hetedik évad beszavazóshow nélkül kezdődött. Hat lakó kezdte el a villalétet és naponta érkezett új játékos, míg végül elérték a 12 fős létszámot. Ekkor egy újabb villalakó érkezik, és egy meglévő távozik; az, aki az évad elejétől elindult szimpátia-szavazáson a legkevesebb szavazatot kapta. A szavazás alapját továbbra is egy okostelefonra fejlesztett alkalmazáson keresztül leadott – díjmentes – voksok adják. Ebben az évadban újításként szuperképességeket is kaptak a lakók. A 7. évad fináléjának a végén utalást kaptunk a 8. évad indulására.

A nyolcadik szériában

A nyolcadik évad beszavazóshow nélkül kezdődött. Nyolc lakó kezdte el a villalétet és naponta érkezett új játékos, míg végül elérték a 13 fős létszámot. Az utolsó beköltözésnél ketten költöztek be egyszerre. Később egy újabb villalakó érkezik, és egy meglévő távozik; az, aki a korábban elindult szimpátia-szavazáson a legkevesebb szavazatot kapta. A szavazás itt még a honlapon készült, az első kihívástól kezdve viszont a szavazás alapját ismét egy okostelefonra fejlesztett alkalmazáson keresztül leadott – díjmentes – voksok adják. Ebben az évadban újításként megvásárolták a Big Brother licencét, így a két műsor arculata lett keverve. A játékmenet szempontjából maradtak a Való Világ alapjai.

A kilencedik szériában

A kilencedik évad beszavazóshow nélkül kezdődött. Hét játékos kezdte el a villalétet és naponta érkezett új játékos, míg végül elérték a 12 fős létszámot - írja a Wikipedia.

Szólj hozzá!

Pintér Bence helyretette az Ugytudjuk szerződését és visszaadta a hólapátot Fekete Dávidnak

Azzal talán vissza lehet hordani a Győr-Szol-ba a hiányzó 1 milliárd 700 millió forintot.

Vágányzár a Győr-Budapest vonalon - több járat menetrendje módosul februárban

Pályakarbantartás miatt egyes vonatok nem érintik a Keleti pályaudvart, a nemzetközi és elővárosi közlekedésben is változások lesznek.

"Hosszú évek óta hitvallásom, hogy egy dolog szent az maga a fesztivál."

Olvasói levelet kaptunk a Győr-Logistic Kft. ügyvezetőjétől, Lakatos Gyulától.

Egy szombathelyi születésnapon tört ki verekedés

Félreérthető szituba keveredett egy nő és egy férfi.

Pintér Bence: Újra indulok a polgármesteri székért!

Az is kiderült, hogy a TSZV-nek van 15 egyéni jelöltje.

Pintér Bence: Fekete Dávid és a Győr-Szol hülyének néz mindenkit

A polgármester szerint a cég cáfolata csak trükk a számokkal, és továbbra sem tudni, hogy hol a pénz!

Kávé, festmények és múzeumi szakmai nap - februári programok a Rómer Múzeumban

Tárlatvezetés a Café Kultúrban, szakmai nap múzeumi dolgozóknak, és még több izgalmas időszaki kiállítás várja az érdeklődőket februárban Győrben.

A Győr-Szol-t azonnal megvédte saját médiacége az eltűnt(?) milliárdok ügyében

Ráadásul ők már azt is tudják, hogy Pintér Bence lepaktált a TISZA Párttal. 

A járdán akarta elütni haragosát egy nő Győrben

Meglátta a zebránál, dühbe gurult, majd megfenyegette, hogy megöli - három évet is kaphat.

A Győr-Szol szerint nem tűnt el 1 milliárd 700 millió forint

Közleményben reagált a cég Pintér Bence kijelentéseire.

Kiskorú gyermekével lopatott egy nő Szombathelyen

Egy doboz gyógynövényt tartalmazó étrend-kiegészítő kapszulát csent el.

30 és 100 négyzetméteres lakások is lesznek a szombathelyi volt SZTK-épületében kialakítva

Üzleteknek és egészségügyi szolgáltatóknak is alakítanak ki helyiségeket.

Tanúként hallgatja ki a Rendőrség Pintér Bencét a fideszes miniszteri biztos, országgyűlési képviselőjelölt által felügyelt önkormányzati cég furcsa szerződései ügyében

A polgármester szerint a cég többször kijátszotta azt, hogy ne kelljen közbeszerzést kiírniuk, így az általuk kiválasztott vállalkozásoknak szignóztak ki munkákat.

Szijjártó Péter: hatszáz munkahely vált betonbiztossá a MAM-Hungáriánál a kormány támogatásával Vaskeresztesen

4 milliárd 500 millió forintnyi fejlesztést jelentett be a miniszter. A kormány 870 millió forintnyi támogatást csap hozzá a költségekhez.

Házasság hete 2026 Győrben - a hűség szabadsága

Előadások, séták, gyertyafényes randevúk és közös élmények várják a párokat február 1. és 19. között.

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák – a légszennyezés eddig elfedte a helyzet valódi súlyosságát

Az 1,5 °C-os melegedési küszöb felett olyan világba lépünk, ahol már nemcsak fokozatos, hanem láncreakciószerű és visszafordíthatatlan éghajlati változások indulhatnak be.