Végre jelzőlámpákat kap a szombathelyi Zanati úton a "Tesco kereszteződés"

Farkas Bazsi 2019-04-17 13:51:00
114 millió forintba kerül, júniusra elkészül.

Két éve kezdték meg a tárgyalásokat arról, hogy miként lehetne élhetőbbé tenni Szombathelyen a Zanati út és a Varasd valamint a Selyemrét utca, vagy ahogy a köznyelv ismeri a "Tesco kereszteződést". A közlekedési szakemberek végül arra jutottak, hogy a kereszteződésben:

  • közlekedési lámpákat telepítenek,
  • a városba befelé tartó oldalon a mostani járda helyére egy kanyarodósávot alakítanak ki a Selyemrét utca irányába úgy, hogy a járdát és a kerékpárutat beljebb viszik,
  • jelzőlámpákat telepítenek a Sárvár utca - Zanati út és a Lőcse utca - Zanati út kereszteződésébe.

A munkának már nekiláttak, ami várhatóan júniusban ér véget. A beruházásra Szombathely 114 millió 228 ezer 806 forintot költ el.

Az új lámpák telepítésével a mostani ötről, nyolcra nő a lámpás kereszteződések száma a városhatártól a vasúti aluljáróig. 

A március 13-i közgyűlés döntött arról, hogy az önkormányzat közlekedésfejlesztési munkacsoport állít fel, így egy szakértőkből álló csoport dolgozik azon, hogy a város közlekedése élhetőbb legyen. A munkacsoport tagjai:

-    Tangl László igazgató/intézményvezető (Nemzeti Szakértő és Kutató Központ Műszaki Szakértői Intézet, Szombathelyi Intézet)
-    Tóthné Temesi Kinga (KTI Szombathelyi Kirendeltség vezetője)
-    Horváth Gábor (Szombathelyi Járási Hivatal, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály)
-    Horváth László (Magyar Közút Zrt. Vas Megyei Igazgatósága, igazgató)
-    László Péter r. alezredes (Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, Közlekedésrendészeti Osztály)
-    Seper András tü ezredes igazgatóhelyettes (Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
-    Kovács Jenő építőmérnök
-    Kántás Zoltán városi képviselő
-    Tóth Kálmán városi képviselő.
 

Szólj hozzá!

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.