Végleg megszerezte a szombathelyi nevelésű Schäfer Andrást a Dunaszerdahely

ugytudjuk.hu 2020-09-10 10:12:11
Hosszú évekig a DAC játékosa lesz a magyar válogatott középpályás.

A DAC érvényesítette az opcióját, és kivásárolta Schäfer Andrást a genovai szerződéséből, hosszútávú megállapodást kötve a magyar válogatott futballistával - olvasható a csapat honlapján.

Schäfer múlt csütörtökön a Nemzetek Ligájának győztes törökországi mérkőzésén húzhatta fel első alkalommal a címeres mezt, az idei év elején az FC Genova csapatától érkezett féléves kölcsönjátékra a Csallóközbe. Ezt a klubok augusztus végéig meghosszabbították, emellett a DAC átigazolási opcióval is rendelkezett. Ezt érvényesítették is, a huszonegy éves középpályás 2024. június 30-ig szóló szerződést kötött a DAC-cal.

A Szombathelyen született, a Haladás, majd az MTK Budapest egykori játékosa 2019 elején igazolt az FC Genovába. 2019 őszét a veronai Chievo együttesénél töltötte kölcsönben. Schäfer tagja volt a magyar U18-as, U19-es és U21-es nemzeti csapatnak is. A DAC színeiben eddig 13 mérkőzésen lépett pályára a Fortuna Ligában, a Slovnaft Cup-ban 3/1 a mérlege és az Európa-ligában is szerepelt egy alkalommal.

„Nagyon boldog vagyok, ezzel a szerződéssel sokkal biztosabb lett a hátterem, hiszen az elmúlt másfél hónap nem volt egyszerű. Rossz volt az engem körülvevő bizonytalanság, azonban most már kicsit megnyugodhatok, ami nagyon jót fog tenni nekem. Ezáltal jobban ki tudom magam pihenni fejben, és már nagyon várom a folytatást. Remélem, sikerül fenntartani az előző hónapban mutatott remek teljesítményt” - mondta Schäfer András. 

Címlapkép: dac1904.sk

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.