Vége van elvtársak! - üzente Győrből a NER-nek Magyar Péter

Dömötör Gábor 2025-08-23 10:37:00
Megtöltötték a Duna-partot a Tisza szimpatizánsai.

Ahogy azt az Ugytudjuk.hu-n korábban több alkalommal is megírtuk, péntek délután, ‘80 nap alatt Magyarország körül’ programja keretében Győrbe érkezett Magyar Péter. A beharangozó, és a helyszín változásról szóló cikkeinkre érkező rekordszámú kommentből borítékolható volt, hogy a NER leváltását ígérő politikus rendezvénye nagy érdeklődésre tarthat számot. A valóság pedig nem cáfolt rá a predikcióra, a Lapos Tanszék mellett zöld füves terület megtelt, kérdés, hogy Bohár Dániel és drónos csapata, hogyan fogja erre azt mondani, hogy lézengtek az emberek. 

Elvtársak, Adria, jelöltek 

Aki már látott felvételt Magyar Péter országjáró turnéjáról az itt sem csalódott. A Tisza Párt elnöke egyből az elején nagy lendülettel, ‘Továriscsi, konyec!’, azaz ‘Vége van elvtársak!' történelmi szlogennel üzente meg a NER elitjének, hogy meg vannak számlálva a napjaik. Nem ment el szó nélkül Orbán Viktor miniszterelnök, éppen zajló adriai luxusnyaralása mellett, a szokott módon felkérdezte a közmédiát, hogy miért “hazudnak reggel, délben és este!”, majd felajánlotta, hogy szívesen helyettesíti a miniszterelnököt. 

Fotó: Dömötör Gábor

A bemelegítő panelek után megosztotta a közönséggel, hogy folyamatosan dolgoznak a 106 egyéni jelölt kiválasztásán, folynak az egyeztetések, meghallagatások, és szeptember 30-án nyilvánosságra fogják hozni a névsort. Teszik ezt úgy, hogy minden körzetben 3 jelölt közül választhatják ki a helyiek, hogy ki a legalkalmasabb, aki már korábban “letett valamit az asztalra”.  Magyar szerint az Orbán-rezsim kormányzóképessége elmúlt, minden mutatóban kullogunk Európa után, a repülőrajt a hangárban maradt, miközben a kormány úgy állítja be, mintha minden szuperül működne. 

Égető a demográfiai válság, sosem látott mértékben fogy a magyar népesség, az ez ellen hozott kormányzati lépések nem működnek. Magyar Péter szerint a 2030-as évekre meg kell állítani a fogyást, majd valós intézkedésekkel elérni, hogy 2050 körül újra 10 millióan legyünk. Elmondta, hogy 10-ből 4 férfi nem éri meg a nyugdíjas kort, mert 65 éves kora előtt meghal, ennek oka, hogy a szociális ellátó hálózat haldoklik hazánkban.

Egészségügy, luxus, fiatalok

Hosszabb etapot szentelt a teljesen ‘lerohasztott’ egészségügynek is, kijelentette, hogy ezzel a NER egyértelmű célja az volt, hogy az állami ellátás felől a magáncégek felé tereljék az embereket. Szerinte az ami a székesfehérvári kórházi fertőzéssel kapcsolatban történt az védhetetlen, Takács Péter egészségügyi államtitkárt, a valaha volt legrosszabbnak nevezte. Nonszensz, hogy vannak beavatkozások, amikre 2032 előtt nincs időpont, miközben külföldön azt is eldöntheti a beteg, hogy mennyiért parkoljon, míg a kórházban van, mert még erről is kap tájékoztatást. Magyar Péter ezzel szemben maximum fél éves várólistát, a kórházi fertőzések drasztikus csökkentését ígérte, és, hogy hazahívják az elmúlt években külföldre emigrált orvosokat. 

Fotó: Dömötör Gábor

Természetesen megkapta a magáét ‘Batidai’ Lázár János is, a 19 pótlappal kitöltött vagyonnyilatkozatával, a 46 ingatlanával, és a be nem tartott ígéreteivel kapcsolatban. Baross Gábor városában emlegette fel az építési és közlekedési miniszternek, hogy a 19. század első gőzösei is gyorsabban közlekedtek, mint ma egyes vonatok, hiszen azok legalább elérték a 40 km/h sebességet. Elmondta véleményét a hatvanpusztai ‘majorságról’, miközben 1 millió 300 ezer honfitársunk még mindig tűzifával fűt. 

Ígérete szerint a Tisza Párt le fog számolni ezekkel a társadalmi egyenlőtlenségekkel, beszántja az intézményesített lopást, és haza fogja hozni azt a több ezer milliárdot az Unióból, amit az Orbán rendszernek nem sikerült. A pénzt az emberekre fogják költeni, és megnyugtatta a közönséget, nem igaz, amit a kormány egyfolytában sulykol: senkivel nem kell ezért Brüsszelben paktumot kötni. Példaként hozta fel Orbán szuverenista elvbarátait, Robert Fico szlovák, és Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt, emlékeztetve, hogy mind a két ország rég megkapta az uniós forrásokat. 

Magyar Péter erős jelenlétet kért a fiataloktól. Szerinte mindennek alapja a család, és most az ifjabb generációkon a sor, hogy a közmédiából áramló hazugság tengerről elmondják nagy -és dédszüleiknek, hogy nem igaz. Nem igaz, hogy a Tisza Párt elbontaná a déli határkerítést, sőt, ők az árát is haza fogják hozni. Nem igaz, hogy támogatják az illegális migrációt, a gyorsított ukrán EU-csatlakozást, és egy sor olyan dolgot, amivel Orbán Viktor riogatja és sakkban tartja a választókat. 

Fotó: Dömötör Gábor

A beszéd után a helyi illetőségű kérdések a devizahitelekről, kastélyfelújításról, horgász kérdéskörről és rokkantnyugdíjas problémákról szóltak, amikre Magyar Péter igyekezett általánosságban válaszolni, de mindenkit biztosított a Tisza szolidaritásáról. Szerkesztőségünk kereste a lehetőségét, hogy Győr-specifikus kérdéseket tehessünk fel Magyar Péternek, erre írásban biztosítottak lehetőséget. Amint megkapjuk a válaszokat, cikkünket frissíteni fogjuk.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.

Gólyák, állatbemutatók és családi programok várják a látogatókat Győrszentivánon és Szanyban

Június 12-én és 13-án testközelből ismerkedhetnek meg az érdeklődők a fehér gólyákkal, miközben egész napos programokkal készülnek a szervezők.

Hódot fogtak a szombathelyi Tófürdőn

Áttelepítik a szokatlan strandolót.

Az energiabiztonságra, a migrációra és a klímaváltozásra is hatással lehet az iráni válság

A háború következményei Európáig érhetnek, nemcsak a Közel-Keletet érinti a konfliktus.

Ingyenes lisztérzékenység-szűrés indul a győri gyerekek számára

Megérkeztek a cöliákia-tesztek, a szűrést a hatéves státuszvizsgálatokhoz kapcsolják.

Emelkedhet az Öreg-Duna vízszintje a következő napokban

Fokozott óvatosságra figyelmeztetik a vízparton tartózkodókat és a vízi sportok kedvelőit.

Több mint 50 új parkoló épül a Kígyó utcában Győrben

Egy hónapon belül elkészülhet a fejlesztés, amely a környék parkolási gondjain enyhíthet.

Felszólította a Változást a Városért Egyesület Tóth Juditot, hogy adja vissza listás mandátumát

A körmendi önkormányzati képviselő korábban úgy nyilatkozott, hogy visszaadja képviselői jogosultságait, majd nem történt semmi.

3 év börtönt kapott a férfi, aki megverte Horváth Ákos, szombathelyi színészt

Az elkövető társának 240 óra közérdekű munkát kell teljesítenie.

Jön a 97. Ünnepi Könyvhét és 25. Gyermekkönyvnapok: három napra Győr lesz az olvasás fővárosa 

A könyvbemutatók mellett családi programok és ingyenes vásár is várja az érdeklődőket.

Megöléssel fenyegettek közterület-felügyelőket Szombathelyen

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kell bíróság elé állniuk.

Sztrókot kapott Simon Ádám, a szombathelyi H+ Média egyesület elnöke

A szervezet közleménye szerint a vezető állapota jelenleg stabil.

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott három férfi Sopronnál

Vádat emelt az ügyészség a sofőr és két utasa ellen, miután egy frontális ütközést követően magára hagyták a súlyosan megsérült sértettet.

A kínai agyagkatonáktól a kortárs festészetig – izgalmas programokkal vár a Rómer Múzeum Győrben

Tárlatvezetések, egy új kiállítás megnyitója és különleges időszaki ajánlatok is szerepelnek az eheti kínálatban.

Varju Lászlót választották a Demokratikus Koalíció elnökének

A DK üzent a károgóknak: folytatni kívánja munkáját, és továbbra is képviselni kívánja az európai, baloldali értékeket valló választókat Magyarországon.

Az önkormányzat segítségével újranyitották a Szombathely-Szőlősnél kialakított P+R parkolót

Ezt a parkolót is azbeszttel terhelt zúzalékkal szórták le, ezért kellett lezárni.

Ugytudjuk: Diószegi Judit vezeti a gyermekvédelmi vizsgálóbizottságot

Információink szerint a győri országgyűlési képviselőt választották meg a gyermekvédelem rendszerszintű válságát feltáró parlamenti testület élére.

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Országos Diákszínházi Fesztivált, amelynek ismét Győr adott otthont

Fiatal tehetségek vették birtokba a színpadot, az ország számos pontjáról érkezett ifjú színjátszók több napon át mutathatták be előadásaikat a városban.