Egy korszaknak lesz vége 2019. szeptember elsején: ekkor lehet utoljára beváltani a Bartók Bélával díszített ezer forintos és az Ady Endre fémjelezte ötszázas bankjegyeket. Ezeket még 1999-ben vonták be, de szeptemberig a Magyar Nemzeti Bank még névértéken beváltja a megmaradt bankjegyeket. Azért lesz ez egy korszak vége, mert ezek voltak az utolsó bankjegyek, amelyeken nem király, fejedelem vagy egyéb politikus szerepelt, hanem művész - emlékeztet a Bank360 legfrissebb bejegyzésében.


A bankjegycsere folyamatos, a jegybank megújítja és korszerűbbé teszi azokat, hogy a hamisítóknak minél nehezebb dolga legyen. Az MNB bankjegycsere programjának keretében az elmúlt években minden címlet megújult, ezek egységes biztonsági elemeket kaptak, néhányuknak a színe is más lett.
Október 31-ig lehet fizetni a régi 500-assal, december 31-ig pedig a régi 10 ezres bankjeggyel. A bankfiókokban és a Postákon további három éven át be lehet majd váltani mindkettőt. 2027-ben az első kék színű, Mátyás királyos ezres átváltási ideje jár le. Ebből a bankjegyből azóta már a harmadik széria fut, a második változat 2038-ig lesz átváltható a jegybankban és még két évig fogadják el a Postán és a bankfiókokban.
A bankok és Posták még egy évig fogadják el a régi, narancssárga 20 ezrest, a lila ötezrest és az első szériás kétezer forintos bankjegyet.
A bevont bankjegyekkel nem lehet már fizetni, azt nem fogadják el fizetőeszközként, a bevonást követően még három évig ugyanakkor bármely Posta és bármely bankfiókban beváltják – a bank dönthet úgy, hogy ezt követően is elfogadja befizetéskor vagy átválthatja, de erre csak három évig kötelezhető.
Ha a bevonást követő három év után is találunk ilyen bankjegyre, akkor sincs ok az aggodalomra: az MNB a bevonást követő húsz évig ugyanis még átveszi és beváltja azt. Erre viszont kizárólag a jegybank lakossági pénztárában van lehetőség, vagyis a pesti belvárosban.
Ha nem akarunk órákat utazni pár régi ezres miatt, akár levélben is fel lehet adni a bevont bankókat, de értéknyilvánítást kell kérni a Postán, ami nincs ingyen: tízezer forint értékig 535 forint a díj és sávosan emelkedik, 150 ezer forint felett 9980 forintot kell fizetni. Ha így adjuk fel a bevont bankókat, kérhetjük, hogy a jegybank utalással teljesítse az átváltást, így legalább a visszaküldés díját nem kell megfizetni.
Arra nézve nincs megkötés, hogy legfeljebb hány darab vagy milyen névértékű bankjegyet lehet egyszerre átváltatni.
Szólj hozzá!
December elejére mindkét helyszínen végezni fognak.
Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.
A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.
Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot.
A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.
Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.
Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
