Vasvári sikertörténet: első helyen kapott díjat a MIELL Quality!

ugytudjuk.hu 2018-11-30 12:35:00

2011-ben indult el Vasváron egy minőségellenőrzéssel foglalkozó vállalkozás. Az autóiparban kezdett el tevékenykedni, eleinte csak néhány ügyféllel a megyéből, a régióból. Dinamikus növekedésnek indult, évente megduplázta árbevételét. 2018-ban már a 3 milliárd Ft felett jár. Nem kellett sokat várni, érkezett is a jelölés a Pegazus Díjra!

A rangos elismerést, nívós nemzetközi vállalatok alapították, ennek megfelelően színvonalas szakmai megmérettetést jelent, ha valakit jelölnek az évente megrendezett szemlén.

Az eseményen az eddigiekhez hasonlóan idén is a „Piacvezető” és a „Feltörekvő” kategóriákban, összesen 30 magyarországi kis- és középvállalat kapott díjat. A „Piacvezető” kategóriába olyan cégek kerültek, amelyek árbevétele 2017-ben már meghaladta a 3 milliárd forintot.

Pegazus Díj 2018 - első hely!

A Miell Quality Kft. a nyugat-magyarországi régiót képviselve első helyen végzett! Mögötte egy gyógyszeripari vállalkozás áll Közép-Magyarországról, míg a dobogó harmadik helyét egy kelet-magyarországi nyílászáró gyártó és forgalmazó foglalta el.

A vasvári székhelyű MIELL Quality Kft. tulajdonos ügyvezetője Botfa Bálint így nyilatkozott a díjátadón:

“Az elmúlt években számtalan piaci kockázatnak voltunk kitéve. Az egyre mélyülő munkaerőhiány komoly kihívás elé állít szinte minden piaci szereplőt, így a mi vállalkozásainkat a MIELL Group cégcsoportot is. Ennek ellenére kiemelkedő teljesítményt értünk el, büszként vettük át a díjat. A siker hátterében kétségkívül ott áll a tudatos szervezet fejlesztésünk, cégvezetőink kompetenciája és az országszerte közel 1000 munkavállalónk pontos, precíz hozzáállása. Ez igazi csapatmunka volt, ugyanígy folytatjuk!”

Szólj hozzá!

Egy órán belül kétszer okozott balesetet a gyirmóti Fittipaldi

Tette mindezt ittasan, majd mindkétszer elhajtott a helyszínről. 

A vihar a szombathelyi villamos áramszedőjét sem kímélte

Balesetveszélyes lett a kiállított közlekedési emlék.

Kismarosiné Fekete Andrea lett Szombathely idei hétköznapi hőse

Sokat köszönhetnek a családok a Fészkelődő Gyerekkuckó megálmodójának.

Görbicz Anita tegnap Orbán Balázs mellett tűnt fel az Audiban

Ez annak összefüggésében különösen érdekes, hogy Orbán Viktor bejelentette, lecserélik Győr parlamenti képviselőjét.

Orbán Viktor szerint az Audi Győrben számíthat a magyar kormányra

Az új Q3 gyártásának startján tartott beszédet a miniszterelnök.

Utcára szabadul a művészet Szombathelyen!

Július 19-én jön az URBAn pARTy – Belvárosi UtcaFeszt.

Apja megölte, feldarabolta a fiát, aztán elásta Szombathelyen

25 éves bűnügyi rejtély végére került pont Szombathelyen.

Mosonmagyaróváron fogott dealert a DELTA

Drogot és porciózásra alkalmas tárgyat rejtett egy 46 éves férfi autója. 

Startol a Kékszalag

57. alkalommal versenyeznek a balatoni tókerülők.

Győr-Győrzámoly ad otthont a jet-ski Európa-bajnokság idei harmadik állomásának

Július 31. és augusztus 3. között rendezik meg a futamot.

Kirúgta Christian Hornert a Red Bull

Olyan szárnyakat adott neki a cég, amilyenre valószínűleg nem vágyott.

Ügyetlen cigicsempészt kapcsoltak le a pénzügyőrök Ácsnál

Az ukrán balek egy fekete takaró mögé rejtette a szajrét.

Így vigyél izgalmat a hálószobába

Az intim együttlét erősíti a bizalmi köteléket és erősebbé kovácsolja a párokat.

Parkoló autón "szambázott" Kőszegen egy férfi

A motorháztetőt és a szélvédőt is megtaposta, illetve a járművön végigfutott.