Vasárnaptól új vasúti menetrend lépett életbe, Szombathelyt és Vas megyét is érinti

Vágvölgyi Bálint 2019-12-15 12:00:00

Az új vasúti menetrend számos kedvező változást hoz az utasok számára, bővül a választható vonatok száma, minősége, javul a szolgáltatási színvonal - mondta Mosóczi László vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, tárcája stratégiai célja a vasúti személy- és áruszállítási szolgáltatások színvonalának és hatékonyságának javítása, azon dolgoznak, hogy az egyre versenyképesebb vasút adja a közösségi közlekedés gerincét.

A MÁV és a GYSEV 2019-2020-as menetrendje vasárnap lépett életbe.

Mosóczi László kiemelte, 2015-től négy év alatt 138,2 millióról 141,8 millióra nőtt a MÁV-Start utasainak száma, az idei első három negyedévben 105 millió utast szállított a vasúttársaság. Ismertette: a 2019-2020-as menetrendben a korábbiakhoz képest Budapest és Sátoraljaújhely között 35 perccel, Budapest és Zalaegerszeg között 34 perccel, Győr és a Balaton között közel 30 perccel, a főváros és Szeged között 18 perccel, Budapest és Pécs között 13 perccel gyorsabb eljutást biztosítanak a vonaton utazóknak. Így például a leggyorsabb járatok Budapest és Szeged között 2 óra 4 perc alatt teszik meg az utat, Sátoraljaújhelyig a legrövidebb menetidő 3 óra 6 perc.

A Mezőzombor-Sátoraljaújhely vonalszakasz idén nyáron befejezett korszerűsítése nyomán a főváros és Sátoraljaújhely között végig villamosított pályán közlekedhetnek a járatok. Miskolc és Sátoraljaújhely között átlagosan 5 perccel csökken a menetidő, a leggyorsabb eljutást biztosító közvetlen fővárosi IC vonatpáré 35 perccel - mondta. Az új menetrendben Zalaegerszegre is el lehet jutni InterCity-vel, Székesfehérvár és Veszprém érintésével kétóránként megy a Göcsej IC-járat, így 17-34 perccel csökken a menetidő ezen a vonalon - emelte ki az államtitkár.

Az új menetrendben Budapest és Szombathely között Veszprémen át kétóránként közlekednek a Bakony IC-k. A MÁV-Start tesztjelleggel autóbuszokat indít Ukk és Sümeg között az InterRégió vonatok által nem kiszolgált települések elérésére - tette hozzá.

Mosóczi László elmondta, megvalósul Győr és térsége közvetlen balatoni kapcsolata, a Győr-Celldömölk-Keszthely-Balatonszentgyörgy útvonalon kétóránként napi 7 pár InterRégió vonat közlekedik. A korábbihoz képest csaknem 30 perccel csökken az eljutási idő Győr és Balatonszentgyörgy között, a nyugat-dunántúli városok és a Balaton közötti kapcsolat számottevően javul - jelentette ki az államtitkár.

Mosóczi László szólt arról, hogy megállás nélkül közlekedik a szegedi vonalon naponta két vonatpár Budapest és Szeged között, a menetidő így 18 perccel rövidül. Kecskemétre közvetlen új vonatok közlekednek Kőbánya-Kispest és a megyeszékhely között. Az államtitkár elmondta, a MÁV-Start a szegedi vonalon is bevezeti a Debrecen-Nyíregyháza felé már népszerűnek bizonyult Televonat szolgáltatását. Az iskolai tanítási rend szerint vasárnaponként közlekedő járatokon Flirt motorvonatok vehetők igénybe kedvezményes áron, a hagyományos 50 százalékos jegynél is olcsóbb jegytípussal, helybiztosítással.

A változások között említette Mosóczi László, hogy a váci zónázó vonatok közlekedését kiterjesztik a reggeli és az esti órákra. A 2019-2020-as menetrendi év a vasúti járműállomány szempontjából is korszakos változásokat hoz - mondta Mosóczi László, utalt arra, hogy az új menetrendben elindult a hazai fejlesztésű IC+ kocsik első, nemzetközi engedélyt kapott darabja Hamburgba.

Felidézte, várhatóan februárban áll forgalomba a legforgalmasabb váci és ceglédi vonalon az első néhány KISS emeletes motorvonat. Az összes nagykapacitású jármű forgalomba állításával 2022 őszére Budapest elővárosában évente 60 millió embert szállítanak majd a korszerű motorvonatok - mondta Mosóczi László.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Nem vagyunk “haveri kivitelezők “-k!

Közleményben reagáltak Magyar Péter kijelentésére a hónapok óta a pénzükre váró honlapfejlesztők, akik részt vettek a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” Programba.

Polgármesteri dicséretet kaptak Győr legkiválóbb diákjai

A város először rendezte meg az Érdemes Diákok Köszöntése ünnepséget, ahol tanulmányi, sport- és közösségi teljesítményeket ismertek el.

Tóth Péter: Az olvasás ünnepe a győri könyvhét

A kabinetvezető szerint a személyes találkozások és a könyvek közös felfedezése ma talán fontosabb, mint valaha.

Hétfőtől sávbővítés és forgalomkorlátozás lesz a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontjában

Június 15-én kezdődik az a fejlesztés, amelytől a torlódások csökkenését és a közlekedés gördülékenyebbé válását várják.

Szombathelyen tart kihelyezett ülést a Parlament Élő Környezetért Felelős Bizottsága

Jövő héten csütörtökön a Megyeházán tanácskozik a grémium. A téma az azbeszt lesz.

Nyolcan haltak meg két egymást követő balesetben az M1-es autópályán Győr közelében

Egy teherautó és egy munkagép ütközése után újabb tragédia történt, amikor egy kisbusz belerohant a torlódás miatt álló járműbe.

A közép-európai régió fiataljainak fele már találkozott online bántalmazással gyerekkorában

A Republikon V4-es kutatása szerint a probléma nem elszigetelt jelenség, Szlovákiában és Lengyelországban különösen aggasztóak az adatok.

Pődör Zoltán, az SZKKA ügyvezető elnöke szerint az egyetemnek mindig előre fizették a terembérletet, bár most tartozásuk van

Az ELTE és a kézilabda klub viszonya annyira megromlott, hogy a kézisek sportterem, és iroda használatát is felmondta az egyetem.

Ha nem tudod, hogy mit csinálj a hétvégén - mutatjuk az összes győri programot

Ünnepi könyvhét, Mozgás Éjszakája, gólyagyűrűzés, hadijáték, kiváló koncertek, miegymás. 

Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát – a letartóztatott Váczi Attila még a börtönben is lebukott

Hamis fegyverátírás miatt született jogerős ítélet, miközben a korrupciós perben milliárdos megrendelések, luxusautó és bizalmas rendőrségi iratok is előkerültek.

Pár hónap alatt közel 50 millió forinttal nőtt Ágh Péter vagyona

Ingatlanja, autója azonban továbbra sincs a parlamenti képviselőnek.

Kitette az egyetem az SZKKA-t a sportcsarnokból

A kézilabda csapat szerződése június 16-án lejár, új szerződést pedig nem kíván az egyetem kötni. Már a " D" épületben bérelt irodákban sem maradhatnak sokáig.

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.

Gólyák, állatbemutatók és családi programok várják a látogatókat Győrszentivánon és Szanyban

Június 12-én és 13-án testközelből ismerkedhetnek meg az érdeklődők a fehér gólyákkal, miközben egész napos programokkal készülnek a szervezők.

Hódot fogtak a szombathelyi Tófürdőn

Áttelepítik a szokatlan strandolót.

Az energiabiztonságra, a migrációra és a klímaváltozásra is hatással lehet az iráni válság

A háború következményei Európáig érhetnek, nemcsak a Közel-Keletet érinti a konfliktus.

Ingyenes lisztérzékenység-szűrés indul a győri gyerekek számára

Megérkeztek a cöliákia-tesztek, a szűrést a hatéves státuszvizsgálatokhoz kapcsolják.