Váradiék alaposan felkészültek Váradiékból

Vágvölgyi Bálint 2019-03-19 11:41:00
A Kecskemét másodedzője, Kornél azt is elmondta, hogy miért megy most kevésbé a játék a Falcóban kosarazó öccsének, Benedeknek.

A KTE-Duna Aszfalt másodedzője, Váradi Kornél ezer szállal kötődik Szombathelyhez. Még érdekesebbé teszi a szerdai találkozót az a tény, hogy testvére, Benedek a Falcót erősíti.

Szerdán este 18:00-kor a magyar bajnokság huszonharmadik fordulójában a KTE-Duna Aszfalt a Falco-Vulcano Energia KC Szombathelyt látja vendégül a Messzi István Sportcsarnokban. A Magyar Kupában ezüstérmet szerző együttes a tabella negyedik helyen áll, tizenhárom győzelem mellett kilenc alkalommal kapott ki Gasper Okorn csapata.

– Igyekeztünk alaposan kielemezni a Falco taktikáját – mondta Váradi Kornél, a KTE-Duna Aszfalt másodedzője a csapat honlapjának. – Nincs azonban egyszerű dolgunk, hiszen ellenfelünk nagyon individuális együttes, erős kerete van. Mindig akad olyan, aki képes extrát hozni, de olyan is előfordul, amikor az egész csapatnak nem megy a játék. A Szombathely kemény mérkőzésen van túl, mint ahogyan mi is, próbáltunk maximálisan felkészülni. Nehéz meccsre számítunk, nagy szükségünk lesz a lelkes szurkolóinkra. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy győztesen hagyjuk el a pályát.

Váradi Kornél számára a Falco elleni meccs nem csak egy a sok közül, hiszen Szombathely a szülővárosa, ott nevelkedett, illetve a sárga-feketéknél indult el az edzői karrierje.

– Szombathely a szülővárosom, ott él a családom nagy része, ott nőttem fel, ott indult a karrierem, ott lettem edző. Kecskeméten is kiválóan érzem magam, mind a KTE-nél, mind pedig a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémiánál nagyon jó és fejlődő környezetben dolgozhatok. Lassan két éve jöttem el Szombathelyről, azóta már több alkalommal volt számomra ellenfél a Falco, különösebb nyomás tehát nem lesz rajtam. Az én dolgom az, hogy a KTE-Duna Aszfaltot a lehető legjobban segítsem a felkészülésben.

Nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen a Szombathely Perl Zoltán és Govens Darrin érkezésével még tovább erősödött, komoly, bajnokesélyes kerete van.

Kicsit pikánssá teszi a szerdai találkozót, hogy a Falco egy Körmend elleni vereséget követően érkezik hozzánk. Mindenki tisztában van azzal, hogy mekkora rangja van Magyarországon ennek a párosításnak, nem tudhatjuk, hogy mit hoz ez ki a Falcóból. Lehet, hogy extra motivációval lépnek majd pályára, de az is benne van, hogy letargikus hangulat lett úrrá a csapaton. Éppen ezért csak magunkkal foglalkozunk, igyekszünk végrehajtani azt, amit elterveztünk.

A Falcót erősíti Váradi Kornél testvére, Benedek. Korábban dolgoztak együtt, ezúttal azonban ellenfelek lesznek.

– A kosárlabda nálunk az egész családban egy általános téma, hiszen mindenki ezzel foglalkozik. Benedek helyzete most egy kicsit komplikáltabb, nincs igazán ritmusban, ráadásul még sérüléssel is bajlódott.

Biztos vagyok benne, hogy valamikor majd átszakad nála a gát,

kívánom neki, hogy ez minél előbb megtörténjen, s nyerje vissza a régi formáját, mert tudom, hogy ezért napról-napra mennyit dolgozik, de szerdán azért mi szeretnénk győzni.

(via BB1)

 

Szólj hozzá!

Miért érdemes külön pihenőzónát kialakítani a kertben?

A kert, a terasz vagy akár egy nagyobb erkély is könnyen az otthon egyik legkedveltebb részévé válhat, ha megfelelően alakítjuk ki.

Nem áll le a vizsgálat: több győri útszakaszon is azbeszttel szennyezett kőzúzalék jelenléte valószínűsíthető

Az Útkezelő szerint az ép aszfaltburkolatok jelenleg nem jelentenek kiporzási kockázatot, Győr ugyanakkor szigorúbb országos szabályozást kezdeményez az ügyben.

A győrszentiváni önkéntes tűzoltók is bekapcsolódtak a szúnyogmonitorozásba

A program segítségével pontosabb képet kaphatnak a környéken élő szúnyogfajokról, ami a hatékonyabb és környezetkímélőbb védekezést is segítheti.

Csinger Márk távozik Győrből, a holland élvonalban folytatja pályafutását

A 23 éves válogatott középhátvéd négy évre írt alá az FC Groningenhez, miután az ETO-val tavasszal magyar bajnoki címet szerzett.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz kerülnek az MCC ingatlanjai

Egy külön portfóliókezelő társaság dönt majd a székházakról. Akár el is adhatják őket.

Jól vizsgázott az új rendszer: már 85 győri belvárosi üzlettől viszi el a csomagolóanyagot a GYHG

Egy hónap alatt több mint egy tonna műanyag-, papír- és fémhulladéktól tehermentesítette a belvárost az új szolgáltatás.

Hamarosan bor, zene és nyár végi hangulat költözik a Dunakapu térre – nyakunkon a Győri Bornapok

Augusztus 27. és 29. között 15 borvidék 45 pincészete, borlovagrendi felvonulások és három estén át koncertek várják a közönséget Győr belvárosában.

FONTOS: három napra lezárják a Zöld utcát Győrben - újabb fontos szakaszához érkezik a Fehérvári úti csomópont fejlesztése

Augusztus 26. és 28. között építik be az aszfalt kopórétegét, a 81-es főúton csak egyenesen lehet majd haladni, két napon pedig a buszokat is elterelik.

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs.