Vallási és etnikai kisebbségek üldöztetése Kínában

ugytudjuk.hu 2020-11-23 07:36:48
A Kínai Kommunista Párt továbbra is súlyos emberijog-sértéseket követ el, üldözi a keresztényeket, muszlim ujgurokat, illetve más vallási és etnikai kisebbségeket.

A Kínai Kommunista Párt célzott kampányt folytat muszlim kisebbségi csoportok és keresztények ellen. 2017 óta meghaladta az egymilliót azon ujgurok, kazahok, hujok és egyéb muszlim etnikumhoz tartozók száma, akiket a kínai kormány letartóztatott és elzárt külön e célra épített vagy átalakított internálótáborokban Hszincsiang tartományban. Emellett érkeztek jelentések keresztény ujgurok táborokba zárásáról is. A Hszincsiangban elkövetett és dokumentált emberijog-sértések listáján többek között a következők szerepelnek:

•    kínzás, fizikai és szexuális bántalmazás;
•    erőszakos népességszabályozás abortusz, sterilizáció és fogamzásgátlás kényszerített alkalmazásával;
•    kényszermunka külső helyszíneken vagy internálótáborokban;
•    mecsetek és egyéb vallási helyszínek lerombolása és bezáratása, a fiatalok vallási eseményeken történő részvételének tiltása, illetve kényszerű politikai indoktrináció – más szóval „ideológiai átképzés”.

Vallásszabadság terén a Kínai Kommunista Párt napjainkban is a legsúlyosabb jogsértők közé tartozik a világon, és fokozottan ellenségesen lép fel minden vallási csoporttal szemben, beleértve a keresztényeket, a muszlimokat, a tibeti buddhistákat vagy a Fálun Gong egyház tagjait. A kínai kormány anyagilag is ösztönzi az ország rendvédelmi szerveit a hívők letartóztatására és jutalmat kapnak azok az állampolgárok, akik feljelentik a „tiltott vallási tevékenységet gyakorlókat”. A kínai hivatalnokok bezáratják a keresztény, buddhista, zsidó, iszlám és más felekezethez tartozó vallási helyszíneket, illetve – további működésük engedélyezésének feltételeként – megfigyelőkamerákat telepítenek ezen közösségek templomaiban. A hatóságok lerombolják, eltüntetik a nyilvános helyeken elhelyezett vallási jelképeket. Ennek estek áldozatul a Honan tartományi Hsziaji megyében található utolsó fennmaradt keresztek, valamint a szintén Honan tartományban található, egykori kajfengi zsinagóga helyszínét jelölő zsidó jelképek. Ezzel párhuzamosan a kínai kormány az ország egész területén tiltja a 18 évnél fiatalabbak részvételét a legtöbb vallási eseményen. Mindezeken túl szintén állandósult az újságírók, a civil társadalom és egyéb emberi jogi aktivisták elnyomása is Kínában.

A lakosság vallási vagy etnikai hovatartozáson alapuló, rendszerszintű üldöztetése Kínában élesen szemben áll a demokratikus értékekkel. Az alapvető szabadságjogok – közöttük a vallásszabadság – védelme iránti megingathatatlan elkötelezettség a demokratikus társadalmak egyik legfontosabb jellemzője. Az Egyesült Államok féltve őrzött amerikai értéknek és elidegeníthetetlen jognak tekinti a vallásszabadságot, és mindenkor síkra száll érte. Ez az alapjog mégis fenyegetésnek van kitéve világszerte. „Nem dőlhetünk hátra, amíg embereket hitük miatt gyilkolnak meg, börtönöznek be, bántalmaznak vagy kínoznak” – jelentette ki Michael R. Pompeo, az Egyesült Államok külügyminisztere.

A cikk megjelenését az Egyesült Államok magyarországi nagykövetsége támogatta.

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.