Valan, ahol a tinilányok angyallá változnak

ugytudjuk.hu 2019-11-23 10:22:00
Új magyar film a mozikban.

Ez még az Andy-korszak. Vajna Andrásé, aki volt annyira intelligens, hogy teret adott a tehetségnek. Jöttek is a nagy filmek és bár a most bemutatott, de a Vajna-korszakban jóváhagyott Valan – Az angyalok völgye című produkció nem renget eget, de izgalmas, újszerű és jól megcsinált film.

Valan - Az angyalok völgye (16) előzetes

November 21-től a mozikban! Péter (Krisztik Csaba) nagyvárosi rendőrként emberkereskedők után nyomoz Brassóban. Az életét annak szenteli, hogy eltűnt lányokat találjon meg. Minden megmentett lányban valahol a saját húgát, Julit látja. Julinak huszonkét évvel ezelőtt nyoma veszett szülővárosukban, a romániai forradalom káoszában felbolydult Valanban.

Fanyalognak a kritikusok, hogy nincs átgondolva a 97 perces mozgókép, túl sok szál fut benne, nem elég magas a főszereplő (!), tolakodóan lejön A tetovált lány-feeling (ebben azért van valami). Szóval nem igazán üt ez a film. Pedig dehogynem: Bagota Béla rendező dolgozata igenis kalapál a fejeken, igenis gondolkodásra késztet és tabukat feszeget. Például a vallásos vakhit mindenhatóságát egyértelműen megkérdőjelezi. Fontos, hogy ne úgy üljünk be a Valan-ra, mint egy médiaágyúkkal beharangozott, skandináv stílusú krimire. Mert mást kapunk. Mondjuk egy olyan társadalmi korrajzot, amire nem nagyon lehetünk büszkék. Züllő morál a hazugságok és a propaganda ölelésében, össznépi cinizmus és alig működő államszerkezet. Na, ez már nem annyira jön be a felhőtlen rémületet kedvelőknek, ráadásul még némi történelmi ismeretek is szükségesek a cselekmény megértéséhez. Például az 1989-es romániai forradalom, amely a filmben hangsúllyal jelenik meg.

Valan egykor prosperáló román bányászváros volt a csodás, hófödte hegyek ölében. Hősünk, a brassói nyomozó, Péter (Krisztik Csaba), itt veszítette el 14 éves húgát a forradalom napjaiban. 22 évvel később női hullát találnak a hegyi erdőben. A rendőr oda hajt és szembesül emlékeivel. Azzal, hogy a vele viaskodó egykori osztálytársa, aki a húgát is megrontotta, dúsgazdag diszkós és lánykereskedő. Azzal, hogy a helyi rendőrség korrupt, ostoba és agresszív, ha erre rákérdeznek. De aztán mégis partner a nyomozásban. Szembesül azzal is, hogy a helyi pap beletörődve veszi tudomásul, hogy Valan az angyalok völgye. Ahol minden év karácsonyán a forradalom óta eltűnik egy tinilány és sohasem kerül elő. Illetve ami előkerül, az a ruhájuk maradéka és minden esetben egy angyalszárny-jelmez. Az eltűnő süldőlányok utolsó útja mindig a paphoz vezet, nála gyónnak. Az egyházfi nagyon is sejt valamit, de a gyónási titok miatt hallgat... Ám Péter előtt egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ez itt a hazugságok városa. Majd lassan feltárulnak a szörnyű titkok.

A poént nem lőjük le, de annyit elmondunk, hogy egymást érik a csavarok. Brutális verekedés, tűzpárbaj, forró szexjelenet, üldözés, horror: Bagota kitanulta a rémisztgetés szakmáját is. Is, mert többször vált át a cselekmény lassúdad folyammá, megidézve Dürrenmatt Az ígéret című remekét. Ez egyáltalán nem probléma, mi több, talán ez a nyomasztó, „semmi sem történik, így minden megtörténhet" hangulat az igazi erőssége a filmnek. Végül a sorozatgyilkosságok kulcsát Péter nyomozó saját családi tragédiájában találja meg. A hegyi holttest az ő húga, angyalszárnnyal és kötéllel a nyakán. Innentől aztán rendesen felpörög a sztori.

Bagota elsőre jó nagyot dobott a kockával, ha nem is hatost. A főszereplő karaktere kétségkívül rokonságot mutat a svéd Kurt Wallander (áthallásos a film címe: Valan) nyomozóéval, de azért nagyon is kárpát-medencei: egyszerre merítkezik a magyar és a román kultúrából. Ezáltal a film jelentős részben román szinkronú. A zene kiemelkedően jó. Márkos Albert olyan nyomasztó zörejeket hozott létre, hogy a néző szinte belezuhan a depresszió bugyraiba, ami amúgy az azonosulás egyik feltétele. Mivel csak így élhető és értelmezhető igazán Valan, a mi kis kelet-európai, mindenhol előforduló városunk.

Szólj hozzá!

Zavarkeltésről beszél a Győr Projekt, a több száz milliós hiányról viszont hallgat

A városi cég szerint a kérdések veszélyeztetik a működést.

Hétvégi programok Győr környékén

Kopogtat a farsang, nyakunkon a báli szezon.

A Vas Népe újságírója szerint Magyar Péterék visszahoznák azt a Magyarországot, amikor fegyverrel lőtték a romákat

Ezt az alá a videó alá sikerült kommentelnie, amely súlyos személyiségi jogokat sértve, állítólagos bűnöket sorol fel egy Lázárinfón résztvevő demonstrálókkal kapcsolatban.

Ingyenes hétvégi programok Győrben 

Ha péntek, akkor győri programajánló.

Péntektől érkezik a februári dupla nyugdíj és a 14. havi első negyede

Korábban kezdi a kézbesítést a Magyar Posta, a kifizetések egy utalványon érkeznek.

Bírósági szakaszba lépett a győri GYHG-mutyi - a vád szerint 758 millió forint tűnt el a város cégéből

Éveken át a veszteséges önkormányzati vállalkozást használták fel túlárazott és indokolatlan szerződésekhez.

Ideiglenesen lezárták a marcalvárosi futópálya egy szakaszát Győrben

Garanciális javítás miatt mintegy 40 méteren nem használható a körpálya, a sportolóknak átmeneti megoldást alakítottak ki.

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

Van számukra egy rossz hírünk: nem hagyjuk!

Február végéig érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket

Sokat segíthettek a beporzók esélyein.

442 alkalommal csalt hamis aranylapokkal két győri férfi

Webáruházon keresztül csapták be amerikai vevőiket, a kár több mint kétszázmillió forint. 

Nem oszlatta fel magát a győri közgyűlés

Csupán a Tiszta Szívvel A Városért frakció szavazott az oszlatás mellett.

Fekete Dávid már a közgyűlés közben is a háborúval kampányol a Facebookon

Hallomásokra épített riogatás, miközben a város ügyei épp az ülésteremben vannak  napirenden.

Parkolási botrány Győr - bűncselekmény nem történt, Borsi Róbert mégis feljelentést tesz

A Fidesz az ügy kapcsán eljutott odáig, hogy Pintér Bence szerelmes Magyar Péterbe. 

8 milliárd 300 millió a propagandára - ennyiből szórta tele a médiát a kormány a hamis „TISZA-adós” nemzeti konzultációval

Az aHang szerint a kabinet ezúttal is teljes hadrendbe állította a komplett médiabirodalmát.