Valami egészen biztosan nem stimmel Lendvai Ferencék amerikai útjával kapcsolatban

ugytudjuk.hu 2019-06-29 08:47:00
A mindig mindent kiposztoló, közzétevő fideszes propaganda most mélyen hallgat az útról.

Ahogy beszámoltunk róla, a szombathelyi tanácsnok által vezetett városi delegáció január elején vett részt a Téli Nemzetközi Diákjátékokon Lake Placidben, ahol információink szerint botrányba keveredtek a megyeszékhely képviseletben résztvevők. A diákjátékok szervezői a hírt kérdésünkre megerősítették, de további részleteket nem árultak el.


Az azonban több mint gyanús, hogy az amúgy minden apróságról hírt adó Fideszes városvezetés Lendvaiék utazásáról semmit sem közölt. Lendvai Ferenc Facebook-oldalán semmi arra utaló nincs, hogy ebben az időszakban a várost képviselte volna, holott a sportért rajongó politikus normál esetben egészen biztosan örömmel osztott volna meg magáról és a csapatról fényképeket. Illetve ha korábban volt is ilyen a tanácsnok közösségi médiás oldalán, mára az eltűnt.  


A városi honlapra felkerülő tisztségviselői hírek alapján ugyancsak úgy tűnik, mintha az esemény meg sem történt volna. Lendvai aloldalán  beszámolnak, hogy a tanácsnok koszorúzik, szemetet szed, megtekint, vagy részt vesz a Faco meccsén, viszont arról semmi sem olvasható, hogy egy városi delegáció tagjaként, vezetőjeként részt vett volna januári amerikai sporteseményen. 


Ennél is különösebb, hogy a városi tisztségviselők havi programjáról szóló, Közgyűlés elé kerülő beszámolóban sincs említve a program. A rendes közgyűlésekre minden alkalommal készül egy beszámoló, amely napi bontásban áttekinti azt, hogy a polgármester, az alpolgármesterek és a városi tanácsnok az előző ülés óta milyen eseményeken vett részt, kikkel tárgyalt, mivel foglalkozott.

A 2019. februári 28-ai közgyűlésen is kaptak a képviselők egy ilyen összegzést, amely a városi honlapon bárki számára elérhető. Ebben feltűntetik még azt is, hogy január 7-től 13-ig Koczka Tibor alpolgármester szabadságon volt, de arról említés szintjén sincs semmi, hogy Lendvai Ferenc tanácsnok ugyanebben az időszakban részt vett volna a játékokon és Lake Placidben képviselte volna városunkat, holott pontosan tudjuk, hogy három hivatali dolgozóval együtt ezt tette.


Látható tehát, hogy a Fideszes városvezetés valamiért nagyon el akarta tűntetni Lendvai és társai amerikai útjának emlékét. Vajon mi történt Lake Placidben, hogy sem egy fotó, sem egy rövid bejegyzés nem lehető fel az utazásról sem a Facebookon, sem a városi holnapon, de még a közgyűlési beszámolóban sem?

Szólj hozzá!

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.

November végéig érkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos része

Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.

Kiállítás, koncert, sport és városnézés – mutatjuk, mit lehet csinálni a hétvégén Győrben

Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman: azt tisztáznák, alapvető jog-e mindenhol a készpénzes fizetés

Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.

Új tanösvényen fedezhetjük fel a győri Püspökerdő titkait 

A tölgyektől az énekesmadarakig, a holtfától az erdő talajának lakóiig sok mindenről mesél az új útvonal.