A történetet olvasónk, Nóra osztotta meg velünk, aki azt írja:
Idén január óta üzemeltetek egy kis butikot a Belső Uránia Udvarban. Az üzletem hátsó bejáratánál található postaládàra többszöri alkalommal újságból kivágott főcímeket ragasztgat valaki éjszaka.
A tervek szerint 2028 augusztusáig meg is épül az út.
Már a tiszás Horváth Nándor Zsolttal egyeztetett a város további fejlődéséről.
A nyári időszakban is több izgalmas program hívja az érdeklődőket.
A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.
A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.
Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.
Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.
Locsolás, és sebességkorlátozás mellett.
A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.
A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.
A gyanú szerint fizetés nélkül vehettek igénybe többen is szolgáltatásokat.
Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.
Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.
Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.
Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.
A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.
Hétfő délelőtt ezt az egyetlen napirendi pontot tárgyalja a győri testület.
Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.
Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Először viccnek gondoltam aztán jött a következő és az is éjszaka,na ez már nem volt vicces, egy kisgyerekkel élek a környéken és megijedtem hogy ez személyesen nekem szól. 
Kérdezősködtem a környéken hátha valaki látott valamit. Most pedig megtudtam nem csak én kapok megszemélyesítő feliratokat a postaládára! Valaki nagyon vicces kedvében van.
