Vádat emeltek a szombathelyi Váci Mihály utcában részegen dodzsemező férfi ellen

Nagy Donát 2020-06-17 09:31:00
Pedig nem is dodzsemben ült.

A Szombathelyi Járási Ügyészség ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat azzal a rovott múltú, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt álló férfival szemben,
aki a vád szerint 2020 februárjában Szombathelyen, súlyos fokban ittasan közlekedett személygépkocsival - írja a Vas Megyei Főügyészség.

Az egyik Váci Mihály utcai parkolóban a vádlott két jármű közé kívánt beállni, melynek során többször előre, illetve hátramenetet végzett, és eközben többször nekiütközött a parkolóban várakozó személygépkocsinak.

Az ütközést követően a vádlott adatait nem hagyta meg a helyszínen, hanem a parkoló egy távolabbi helyén állította le a járművét.

A Szombathelyi Járási Ügyészség indítványozta, hogy az ügyet a vádlottal szemben ittas járművezetés miatt a bíróságon folyamatban lévő másik ügyhöz egyesítsék, és indítványozta azt is, hogy a bíróság a vádlottat elzárásra ítélje és tiltsa el a közúti járművezetéstől.

Címlapképünk illusztráció

Szólj hozzá!

Takács Tibor lehet Vas megye új rendőr főkapitánya

Július közepén tartanak állománygyűlést, itt jelenthetik be az új főkapitányt.

Harminc év után újul meg a győri buszpályaudvar környékének egyik legrosszabb útszakasza

Július 6-án kezdődik a Zrínyi utca és a Hunyadi utca felújítása, a munkálatok idején forgalomkorlátozásokra is számítani kell.

Republikon: közel háromszoros a TISZA Párt előnye a Fidesz előtt

A június végi felmérés szerint tovább nőtt a különbség a két legnagyobb politikai erő között, miközben a kisebb pártok támogatottsága érdemben nem változott.

A víz jövőjéről tanácskoztak Győrben - jubileumi konferencia a fenntartható megoldásokért

Ötödik alkalommal rendezték meg, a „Víz, amit akarunk” konferenciát, ahol a klímaváltozás és a biztonságos vízgazdálkodás állt a középpontban.

Kedvezőbb megoldást kínál a GYHG az építési törmelék leadására Győrben

Országosan fizetőssé válik a hulladékudvari leadás, városunkban azonban továbbra is elérhető egy jóval olcsóbb lehetőség.

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.