Ungár: Szájer botránya új lehetőség a Fidesznek

Székely Zoárd 2020-12-03 12:17:29
Vonja vissza a kormány a korlátozó családügyi törvényeit.

„A Fidesz olyan politikai közösség, amely a szexuális felszabadítási mozgalom alapvető ideológiáját támadja, miközben tagjai élnek az ugyanezen mozgalom biztosította személyes szabadsággal. Ez politikai kérdés, és most, Szájer botránya kapcsán, itt van a lehetőség a Fidesz számára, hogy elkezdje visszavonni korlátozó családügyi törvényeit"

– mondta Ungár Péter, az LMP Vas megyei országgyűlési képviselője a Klubrádiónak adott interjúban.

Az ellenzéki politikus azzal kezdte, az hogy egy ember egy privát lakásban mit csinál, különböző számú, ebbe beleegyező, felnőttkorú emberrel, az magánügy. Hogy ezt milyen keretek közt tudja megtenni, azt a Btk. határozza meg. 

Hangsúlyozta, hogy a probléma nem is azzal volt, hogy Szájer József, fideszes európai parlamenti képviselő milyen tevékenységet folytathatott a brüsszeli partin, hanem a járványügyi szabályozások megsértésével és a drogbirtoklással. Ezeket fogják a belga hatóságok megvizsgálni.

„Mindamellett, az ügy tükrében Szájer magatartását, amivel a pártja által nemzeti kereszténynek nevezett, a nem heteroszexuális kapcsolatokat elutasító politikát támogatta, nevezhetjük álszent magatartásnak"

– tette hozzá a homoszexualitását nyíltan vállaló LMP-s politikus, aki azonban úgy véli, a kitört botrány kapcsán nem Szájer személye a legérdekesebb.

Ungár inkább egy sokkal súlyosabb, rendszerszintű problémára hívta fel a figyelmet.

Ennek lényege, hogy a Fidesz olyan politikai közösség, amely a szexuális felszabadítási mozgalom alapvető ideológiáját támadja, kormányzat szintre emeli a prüdériát, miközben tagjai – ahogy azt most Szájer esete is mutatja – élnek az ugyanezen mozgalom biztosította személyes szabadsággal.

Ez politikai kérdés, és most van itt a lehetőség ezen politikai közösség tagjai számára, hogy ha úgy gondolják, nem morális kategóriák szerint megítélendő a részvétel egy ilyen magánéleti eseményen, akkor bemenjenek a parlamentbe és visszavonják az egyedülálló emberek számára az örökbefogadást megtiltó törvénymódosítást.

A képviselő megjegyezte:

ma itthon a gyerekek majdnem fele házasságon kívül születik, akiket szintén diszkriminálnak a Fidesz családpolitikai elképzelései, amelyek egy nem létező Magyarországról szólnak.

A kormány szerinte olyan szexuál- és családpolitikai állítást fogalmazott meg, ami nemcsak az ország nagy részére nem áll, de amelynek annak megalkotói sem felelnek meg, maguk sem tartják a nyilvánosságban hangoztatott elveiket. Ebből Ungár szerint az következik, hogy ezt a politikát nem lehet tovább folytatni. Nagyon reméli ezért, hogy azokat a korlátozó törvényeket, amelyek azokra a családokra vonatkoznak, amelyek nem úgy élnek, mint a családvédelmi akcióterv plakátcsaládjai, a Fidesz elkezdni visszavonni. Hozzátette, reményei szerint a témában az LMP hamarosan törvénymódosítást nyújt be, amiről már beszélt egy kollégájával.

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban. 

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.