Ungár Pétert rehabilitálta az LMP

Farkas Bazsi 2019-10-24 11:53:00
A párt etikai bizottsága eltörölte a korábban tisztségektől eltiltott politikusait sújtó szankciókat.

Az LMP etikai bizottsága eltörölte a korábban tisztségektől eltiltott politikusait sújtó szankciókat, így akár Schmuck Erzsébet is indulhat a társelnöki posztért a november 23-ára kiírt tisztújító kongresszuson - mondta az LMP országos elnökségének titkára csütörtökön az MTI-nek.

Hozzátette: Ungár Péter országgyűlési képviselő esetében is mellőzik a büntetés végrehajtását.

Kanász-Nagy Máté felidézte: a 2018-as választás után kilenc párttagot kívánt szankcionálni az LMP illetékes testülete, mert az LMP kongresszusi határozatával ellentétesen részt vettek képviselőjelöltek visszaléptetésében vagy maguk léptek vissza. Ketten - köztük Hadházy Ákos korábbi társelnök - még az eljárás kezdetekor kiléptek a pártból.

Hét párttagot azzal sújtott a testület, hogy különböző időtartamokra eltiltotta őket pozíciók betöltésétől, köztük az akkor társelnök Szél Bernadettet is, azzal a kikötéssel, hogy pozíciójának időtartamáig társelnök maradhat. Szél Bernadett ezután szintén kilépett az LMP-ből.

Azóta a döntés miatt többen bírósághoz fordultak, amely kimondta: a határozatok nem voltak összhangban a párt alapszabályával.

Az etikai bizottság ezért most felülvizsgálta mindazokat a határozatokat, amelyeket bíróság nem mérlegelt. Schmuck Erzsébet esetében azt állapították meg, hogy a határozat alapszabályt sértett, míg például Ungár Péter vagy Szél Bernadett ügyével kapcsolatban kimondták, mellőzik a felelősségre vonást, egyebekben a bizottság fenntartja a határozatot.

Kanász-Nagy Máté közölte azt is, a november 23-ai kongresszuson technikai jellegű alapszabály-módosítás is lesz, az LMP a jövő év első felére tervezi alapdokumentumának átfogó átírását.

Az LMP azért tart tisztújítást, mert a májusi európai parlamenti választás rossz eredménye után a teljes elnökség lemondott. Ezt követően tisztújítást tartottak a nyáron, ám egyetlen nő sem szerezte meg az induláshoz szükséges támogatást. A legtöbb ajánlást akkor egyébként Schmuck Erzsébet kapta, de eltiltás alatt állt. Így Kendernay Jánost választották egyedüli társelnökké.

Szólj hozzá!

Költészet, jazz és rómaiak – sűrű áprilisi programmal hívogat a Rómer Múzeum

Vezetett séta, irodalmi est, tárlatok és történelmi előadás is várja az érdeklődőket Győrben.

Nem mindenhol jó az erdő: a homoki fásítás kiszáríthatja a tájat

A száraz homokhátsági tájakon az erdők nem feltétlenül javítják, hanem akár ronthatják is a vízháztartást.

Kósa Roland szerint a győri színház ügye is azt mutatja, hogy változás kell

Az alpolgármester úgy látja, hogy a Fidesz évekkel vetette vissza a felújítást.

Horváth Nándor Zsolt: Durva túlárazással szállítják a gumikat Nagykölkedről

A Zala-Müllex drágább ajánlaton nyerte el a közbeszerzést, mint a Távhő által korábban kért ajánlatok.

Kitálalt az MCC-kutató: politikai nyomás és propaganda gyártása zajlik az intézményben

Fekete Dávid munkatársa állítja: lejárató anyagokra is próbálták rávenni.

Éjszakai zajra kell számítani: karbantartási munkák kezdődnek a Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonalon

Áprilisban több állomáson is éjszaka dolgozik a MÁV a megyében, a munkagépek zajjal járhatnak.

Rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezte a sárvári ellenzék a fürdőben falból foglalkoztatott munkavállaló ügye miatt

Máhr Tivadar felügyelőbizottsági elnök lemondását követelik. A Sportfólió Kft. felügyelőbizottságában ülő Lágler Pétert is visszahívnák.

Visszadobta a győri bíróság a Szent István úti gázoló gyorsított ügyét

Az ügyészség bíróság elé állította volna az Aston Martinnal halálos balesetet okozó sofőrt, de a bíróság szerint az ügy ennél bonyolultabb.

Májusban kezdődik a szombathelyi "mozaikos" kereszteződés felújítása

Csak részlegesen lesz lezárva az út a burkolatfelújítás közben.

Egy friss felmérés alapján a magyarok fele szerint a Fidesz elcsalhatja a választást

Sokan tartanak manipulációtól, orosz befolyástól és az MI-alapú kampánytrükköktől is.

Vádat emelt a győri ügyészség egy 44 éves férfi ellen, aki figyelmetlensége miatt átment a piroson, aminek súlyos baleset lett az eredménye

Maradandó fogyatékossággal járó sérülést okozott, akár 3 év szabadságvesztést is kaphat.  

Csütörtökön este Győrbe látogat Magyar Péter - finisben a kampány és az országjárás

A TISZA Párt elnöke Sopron és Mosonmagyaróvár érintésével érkezik. 

Épül már a szombathelyi kórházhoz vezető gyalogátkelőhely

A 16 millió forintba kerülő “zebrát” egy vállalkozó magán felajánlásban építteti meg.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gombás Endre

Szombathely egykori önkormányzati képviselője 73 éves volt.

47 ezer ember hal meg évente elkerülhető halálokok miatt - a TISZA ajkai jelöltje szerint ez az igaz veszély 

Balatincz Péter súlyos orvos- és eszközhiányról beszélt: osztályok működése, műtétek és alapvető ellátások is veszélybe kerülhetnek a szakemberhiány miatt.

Olcsó benzin, drágább jövő? - az árstop a klímacélok ellen dolgozik

A mesterségesen lenyomott üzemanyagárak rövid távon könnyebbséget hozhatnak, de hosszú távon tovább mélyítik Magyarország fosszilis függőségét.

Letartóztatásba kerülhet a férfi, aki tegnap megölte a feleségét Győrben

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják.