Ungár Péter szerint továbbra is rossz a gyod rendszer

Farkas Bazsi 2019-01-31 14:25:00
Fülöp Attila szerint az ápolási díj emelésével és a gyod bevezetésével senki nem járhat rosszabbul

Az LMP szerint az autizmusból eredő súlyos viselkedési problémákat is figyelembe kell venni a gyermekek otthonápolási díjának (gyod) szempontrendszerében, ahogy az már a 2008-2013-as országos autizmus stratégiában is szerepelt - tájékoztatott az MTI. 

Ungár Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette: csupán a korábbi stratégia végrehajtást várják el a kormányzattól annak érdekében, hogy az autizmusban szenvedő gyermekek családjai is részesüljenek a bruttó 100 ezer forintos támogatásban. 

A politikus pontatlanságnak ítélte Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára által mondottakat azzal kapcsolatban, hogy a jogosulti kör meghatározása nem kormányzati, hanem szakorvosi felelősség lenne. Ungár Péter kijelentette: a szakorvosoknak az Emmi által meghatározott szempontrendszert kell figyelembe venniük. 

A politikus üdvözölte ugyanakkor, hogy az Autisták Országos Szövetsége konzultációt indított az érintett családokkal. 

A képviselő a budapesti főpolgármester-jelölti előválasztással kapcsolatos kérdésre kijelentette: biztos abban, hogy lesz második forduló, és azt az LMP által is támogatott független jelölt, Puzsér Róbert nyeri meg, így "az MSZP-nek nem lesz más választása, mint Puzsér Róbertet támogatni". 

A Jobbik elnökének, Sneider Tamásnak a néppártosodást is megkérdőjelező korábbi kijelentését Ungár Péter úgy kommentálta: a Jobbik a néppártosodással kapcsolatban egyetlen csoportnak tartozik elszámolással, azoknak, akik 2018-ban a fordulat tudatában szavaztak rájuk.

Nem sokkal ezután a Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Fülöp Attila is sajtótájékoztatót tartott. Szerinte a z ápolási díj idei 15 százalékos emelésével és a bruttó 100 ezer forint összegű gyermekek otthongondozási díjának (gyod) januári bevezetésével minden arra jogosult család több támogatást kap.

Fülöp Attila ismertetése szerint tavaly még háromféle - alapösszegű, emelt és kiemelt - ápolási díjat kaptak a családok, januártól pedig egy negyedik kategóriát is bevezettek gyod elnevezéssel; ez az új támogatási forma a legsúlyosabb állapotban lévő, önellátásra képtelen gyermekek szüleinek jár, függetlenül a gyermek életkorától. A négyféle támogatást jelenleg 50 ezer család kapja, közülük csaknem 18 ezren a gyod-ot.     Arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellátást továbbra is mindenki megkapja, tehát egy jogosult sem eshet ki a rendszerből. Akinek a tavalyi év utolsó napján is járt valamelyik díj, annak idén is jár, a jogosultságot pedig továbbra is orvosi szakvéleményre alapozottan a kormányhivatalok járási hivatalai állapítják meg.    

Az alapösszegű ápolási díj bruttó 37 490 forint, az emelt összegűé 56 400 forint, a kiemelté 67 485 forint, míg a januárban bevezetett gyod összege bruttó 100 ezer forint.     Az államtitkár azt hangoztatta, a kormány egyértelmű, világos és elkötelezett döntést hozott tavaly év végén arról, hogy több támogatást kapjanak azok, akik nehéz fizikai és lelki terhet vállalva otthonukban gondozzák súlyosan fogyatékos hozzátartozóikat.    

Közölte, idén minden jogosult magasabb összegű díjat kap; ezért a juttatásért nem kellett jelentkezni, mert automatikus átsorolással mindenki a megfelelő kategóriába kerül.    

Azt hangoztatta, hogy ezzel a módosítással 15 milliárd forinttal több pénzt kapnak a jogosult családok. A négyféle ellátás azoknak jár, akik otthon ápolják súlyosan fogyatékos, önellátásra képtelen családtagjukat - fűzte hozzá.    

Fülöp Attila ellenzéki politikusok a témában tett nyilatkozataira utalva méltatlannak mondta, hogy vannak, akik a fogyatékossággal élők ügyét politikai haszonszerzésre használják fel, köztük olyan képviselők, akik az Országgyűlésben nem szavazták meg a gyod bevezetését.     Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének(AOSZ) elnöke pozitív kormányzati intézkedésnek nevezte az ápolási díj összegének megemelését és a gyod bevezetését, ami szavai szerint nagy segítséget jelent az önellátásra képtelen autista emberek családjainak is.     A több mint 30 éve alapított, száz tagszervezetet tömörítő, több ezres tagságú civil érdekvédelmi szervezet vezetője ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyod "nem egy autizmus-specifikus támogatási forma".    

Elmondta, a változásokkal kapcsolatban felmérést készítettek tagjaik körében; 500 családot kerestek meg egy online kérdőívvel. Elmondta, a válaszokat összegezve arra jutottak, hogy a változtatásokról korrekt, részletes tájékoztatást kell, hogy kapjanak a családok, amit az AOSZ rövidesen meg is tesz.    

A felmérésből továbbá kiderült egyebek mellett az is, hogy a köznevelési intézményekben tanuló autista gyerekek integrációjának elősegítésében még van feladat.    

Az AOSZ elnöke a gyod bevezetését kísérő nyilatkozatokra utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy a fogyatékossággal élő embereknek és családjaiknak éppen elég problémája van, és nem segít rajtuk az, ha nem valós információkat kapnak például "politikai szándékból".

Fülöp reagálását aztán egy közlemény követte, amit Ungár Péter adott ki. 

Ha Fülöp Attila államtitkár annyira magabiztos a GYOD ügyében, hogy már a Fidesz frakció sajtóosztálya adja ki helyette a közleményeket, akkor álljon ki a vitára, amelyre már többször kihívtam - írta Ungár az Ugytudjuk.hu-hoz eljuttatott levelében.

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.