Ungár Péter nyílt levélben kéri a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját, hogy tiltakozzon a közalkalmazottakat érintő törvény ellen

ugytudjuk.hu 2020-04-25 10:43:00
A törvényjavaslat kivenné a kulturális dolgozókat a közalkalmazotti státuszból.

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője azt alábbi nyílt levelet küldte Baán Lászlónak, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójának. Ungár arra kéri a főigazgatót, hogy tiltakozzon a beterjesztett törvényjavaslat ellen, amely kivenné a kulturális dolgozókat a közalkalmazotti státuszból.

 

Tisztelt Főigazgató úr!

Bár politikai nézeteink különböznek, azt kevesen tudják Magyarországon vitatni, hogy Ön a nemzeti kultúra egyik elkötelezett őrzője. Megszólalásaiban és korábbi kormányzati szerepvállalásában mindig kiviláglott, hogy a nemzeti kultúra szívügye. Ezért is fordulok Főigazgató úrhoz. Bizonyára Főigazgató úr is értesült arról a nemrég beterjesztett törvényjavaslatról, amely kivenné a kulturális dolgozókat a közalkalmazotti státuszból. Mivel a közgyűjteményi dolgozók jelentős többsége közalkalmazott és az Ön intézményében is közalkalmazotti státuszban dolgoznak a munkatársai, feltételezem, figyelemmel kíséri a kulturális dolgozók helyzetét. 

Bizonyára Főigazgató úr is egyetért abban, hogy a közalkalmazotti státusz védettséget jelent a munkaerőpiac logikájával szemben és a kulturális örökség megőrzésén dolgozó honfitársainkat kiveszi a piaci logika alól. Mivel a kulturális örökségünk nem őrizhető meg a piaci logika alapján így az örökségünk védelmén dolgozó honfitársaink tevékenysége sem mérhető a piaci hatékonyság szerint.

Ezért arra kérném Főigazgató urat, hogy tiltakozzon a törvénytervezet ellen és álljon a kultúra oldalára. Nyugtassa meg a kulturális örökségünkért aggódó honfitársainak és a kiszolgáltatottságtól tartó kulturális dolgozókat, hogy a polgári oldal is a kulturális dolgozók és örökségünk védelme mellett áll. Bár kétségtelen, hogy a 6%-os béremelés egy jó lépés, Főigazgató úr is tudja, hogy a mai napig elmaradt a valódi béremelés és az életpályamodell bevezetése is. 

Van, mi nem eladó. A kultúra ilyen. Gondolom, hogy Főigazgató úr egyetért. 

Válaszát várva,

Ungár Péter,
országgyűlési képviselő

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.