Ungár Péter: módosítsák a gyermekek otthonápolási díjának szabályait!

Vágvölgyi Bálint 2020-02-27 12:27:00
Az LMP országgyűlési képviselője azt szeretné, hogy a díjat a gyámok vagy a nagyszülők is megkaphassák.

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője az otthon ápolt gyermekek után járó díj (gyod) szabályainak megváltoztatását szorgalmazza a többi között annak érdekében, hogy a díjat a gyámok vagy a nagyszülők is megkaphassák - írja az MTI.

Ungár Péter csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján az otthonápolásért járó díjjakkal kapcsolatos problémákra hívta fel a figyelmet. Elmondta: a jelenleg már a minimálbér szintjét elérő gyod jó, ám félmegoldás. Azt ugyanis nem vehetik fel a nagyszülők, de a gyámok sem részesülhetnek az összegből. Bírálta azt is, hogy a díjat egy felülvizsgálat után ítélik meg. Szerinte számos esetben az orvosi diagnózis elegendő kellene legyen a támogatás nyújtásához, mivel az összeg olyan gyermekek után jár, akiknek az állapotában nem várható javulás.

Közölte: az otthonápolási díjat ráadásul csupán a gyermekeket gondozók esetében növelte meg a kormány, akik például idős rokonuknak segítenek, tizedik éve 38 vagy 58 ezer forintot kapnak.

Elmondta: otthonápolási díjban mintegy 60 ezer ember részesül Magyarországon, harmaduk ápolja gyermekét, így jogosult a minimálbér összegére.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.