Ungár Péter költségvetés-módosító javaslatot fog benyújtani, hogy Szombathely gazdálkodása ne kerüljön veszélybe

Farkas Bazsi 2020-05-29 12:23:00
A Vas megyei LMP országgyűlési képviselője azt mondta, Hende Csaba nem a szombathelyieket képviseli, hanem a Fidesz érdekeit szolgálja ki.

Varga Mihály pénzügyminiszter benyújtotta a költségvetés tervezetet, amit valószínű nem volt könnyű megalkotni egy ilyen járvány okozta gazdasági válság közepén - kezdte mai sajtótájékoztatóját Ungár Péter a Vas megyei LMP országgyűlési képviselője.

Majd azzal folytatta, hogy ez a költségvetés negatívan érinti az önkormányzatokat, amik a járvány idején megfeszültek abba, hogy a működni tudjanak. Ezzel szemben a szomszédos Ausztriában több tíz milliárdnyi forintnak megfelelő összeggel támogatják az önkormányzatokat. 

Fotók: Vágvölgyi Bálint

Aki az önkormányzatoktól von el pénz, az az emberektől von el pénzt - idézte Ungár, Kósa Lajos egy 2007-es tüntetésen elhangzott beszédét. Szombathelytől a gépjárműadó elvonása 570 millió forintot jelent, ami két helyi óvoda két éves működését teszi ki. Nagyságrendjét az is mutatja, hogy 400 millió forintot fordít az önkormányzat munka megsegítésre.

Hende Csaba erre az összegre azt mondta, hogy mogyoró.

Ungár azzal folytatta, hogy ez azt mutatja, hogy Hende Csabának nem fontosak a szombathelyiek, nem az ő érdekeket képviseli, és nincs lobbiereje, hogy a forrásokat a helyi lakosokra fordítassa. 

Hende Csaba nem Szombathelyt képviseli, hanem a Fideszt szolgálja ki a Parlamentben - fogalmazott Ungár. 

A Vas megyei LMP országgyűlési képviselője azzal zárt, hogy hamarosan módosító javaslatokat fog benyújtani, hasonlóképpen, mint, ahogy tavaly is tette. Akkor a szombathelyi buszpark lecseréléséhez kért pénzt, amit a Fidesz, Hende Csabával együtt leszavazott.  

De képviselő kérni fogja a közalkalmazotti bértábla növelését is. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.